Agapé ifi-tini délután - 2016-11-12

Újratervezés

Tervezett időpont: 2016. november 12. (17:30)
Téma: A próféták szolgálata. A zsidóság félrecsúszása, Isten ítélete. A Krisztus-próféciák.

Az alkalmat ismét egy rövid jégtörő játékkal kezdjük. Ezután következik a bemutató, melyben a próféciák világáról hallgatunk meg egy rövid ízelítőt. Első olvasatra talán puszta fejmosásnak és ítélethirdetésnek tűnnek. Ha jobban belemélyedünk, láthatjuk, hogy ezen túlmenően rámutatnak arra, hogy bármennyire is eltávolodott az ember az eredeti ösvénytől, Isten mindig keresi az utat hozzá. A bemutató után tartandó kiscsoportos beszélgetéseken is erről, és ehhez hasonló témákról lesz szó. A csoportos beszélgetés után Isten dicsőítésével zárjuk az alkalmat. Ezután sem rohanunk haza, maradjatok még ti is inni egy teát, beszélgetni, vagy akár csocsózni!

Az alkalom központi gondolata
A fent olvashatóak szerint a központi gondolat az lenne, hogy Istennek minden helyzetben van terve, és ötlete arra, hogy az ember visszataláljon hozzá. A választott nép nem volt képes megtartani az Úrral kötött szövetségét, ezzel Isten szembe is állította őket a prófétákon keresztül. Azonban mindezen túl megesett a szíve az ítélet alatt levőkön, és egy új szövetséget készített elő immár minden ember számára. Jézus Krisztus áldozatán keresztül mindenkinek, minden helyzetben van “újratervezés”. Ehhez persze sokszor az az első lépés, hogy ott ahol vagy, fordulj meg és indulj el az ellenkező irányba.