Hosszú távra tervez

Bakonycsernyéről származik, jelenleg Budapesten, a műszaki egyetemen tanul, logisztikai mérnöknek készül. Bár kisgyerekkorától fogva zenél – zongorázott, dobolt –, gitárt öt éve vett először komolyan a kezébe. Fontos volt, hogy pünkösdi gyülekezetbe járjon, ezért is választotta gyülekezetünket. Szülőfalujában kezdte a dicsőítő szolgálatot, és bár ma már igen csak sok helyen foglalkoztatott zenész, elsődleges szolgálatának az Agapé Pünkösdi Gyülekezet dicsőítés vezetését tekinti. Nagy megtiszteltetésnek tekinti, hogy a gyülekezet rá gondolt a dicsőítés megújításakor, a testvérek bizalmát és az Úr rendelését látja az elhívásban. Úgy érzi, feladata van abban, hogy a gyülekezet bátrabban fogadja el a dicsőítést, tudjon előre mozdulni. A dicsőítést érzelmi „vonalnak” látja, és fontosnak tartja, hogy ez is megjelenjen az életünkben. 
Örömmel látja, hogy az agapés dicsőítésben mind technikailag, mind lelkileg van növekedés. Kevés a dicsőítő csapattal együtt töltött idő, de most már kezdi megismerni, kiben milyen tálentumok vannak. Fontosnak tartja, hogy a dicsőítők tudjanak lélekben továbbfejlődni, mert „üres zenélés a dicsőítés, ha nincs mögötte lelki tartalom”. Szeretné, ha hangsúlyosabb lenne az imádkozás, ezen szeretne változtatni, mert az imádkozás, Isten jelenlétének keresését nagyon fontosnak tartja. Alakítsa ki az agapés dicsőítő csoport a saját rendszerét, azt ami, nekik a legjobb! 
Jegyesével, Ildikóval, nagyon jól érzik magukat a gyülekezetben.  Örülnek az elfogadásnak és annak, hogy beállhattak a szolgálatba. Hosszú távú céljaik vannak Budapesten, a gyülekezetben.
Sztrida Barna, az Agapé Pünkösdi Gyülekezet dicsőítő csoportjának vezetője.

 

Kategóriák: