Szeretetnyelvek és a szeretettankunk

Személyiségünket felfoghatjuk egy benzinmotorként, amelynek működéséhez rendszeresen szükség van üzemanyagra. Az ember számára a szeretet jelenti az említett hajtóanyagot, amely lehetővé teszi személyisége kiteljesedését. A házasságban a házastársak feladata egymás „szeretettankjának” feltöltése, azaz a cél a szeretet kölcsönös kinyilvánítása. A szeretettank természetesen egyénenként változó „nagyságú”. Ha szeretetet kapunk – nyilvánuljon meg bármilyen formában is – szeretettartályunk mutatója a „teli” állás felé mozdul el. Ha tankunk „teli” van, akkor boldogok, kiegyensúlyozottak vagyunk, úgy érezzük, szeretnek minket. Annak a tartálya azonban, aki hosszabb ideg nem részesül szeretetben, lassan elkezd kiürülni: életkedvét elveszíti, a világot szürkének, egysíkúnak találja és depresszióra lesz hajlamos.

Ezért is fontos tudni, hogy párunk, társaink, barátaink, családtagjaink mitől érzik azt: szeretik őket, mitől lehet az ő tankjukat csordultig tölteni, hogy így a lehető legnagyobb boldogságban legyen részük.
Minden ember céljai között első helyen szerepel, hogy szeretteit boldoggá tegye – ehhez pedig tudni kell, hogy mi az, ami a másiknak örömet okoz. Talán megéltük már, amikor egy gondosan kiválasztott ajándéknak vagy egy meglepetésként elvégzett házimunkának társunk nem igazán örült. A félreértések és sokszor a csalódások hátterében az áll, hogy szeretetünket nem a másik személyre szabott „szeretetnyelén” fejezzük ki. Gary Chapman, amerikai keresztény családterapeuta 20 éves tanácsadói tapasztalata alapján 5 szeretetnyelv típust állapított meg: elismerő szavak, minőségi idő, ajándékozás, szívességek, testi érintés.

Elismerő szavak

Elismerő szavakEgyik legnagyobb emberi vágyunk, hogy elismerjenek, értékeljenek bennünket. A szeretet kifejezésének egyik módja tehát az elismerő szavak. A dicséret, a bíztató szavak és a kérések sokkal inkább erősítik az önbecsülést, mint a követelések. Bensőséges légkört teremtenek, begyógyítják a sebeket, és a lehető legjobbat hozzák ki a másikból. Képzeljük csak el, ha zsörtölődéseink és kritikáink helyett házastársunknak dicsérő szavakat mondanánk! Egy kritikát minimum 6-7 dicséretbe „csomagoljunk” be! Az elismerés másik módja a bíztatás. Sokszor csak a külső megerősítés hiányzik ahhoz, hogy szunnyadó tehetségünket kibontakoztassuk. Akik az elismerő szavak csatornáján át tudják elsősorban feltölteni szeretettankjukat, azok mennyekbe szállnak a dicsérő, bátorító, kedves szavaktól és az elismerő kijelentésektől, amelyek természetesen őszinték, és van alapjuk!

  • Szánjunk rá egy estét, hogy a másik megoszthassa velünk álmait, vágyait és ambícióit. Ha figyelmesen hallgatjuk, legbensőbb titkai tárulhatnak fel előttünk. Próbáljuk beleélni magunkat az ő helyzetébe, s őszintén és szeretettel bátorítsuk őt törekvéseiben. Milyen konkrét segítséget nyújthatunk céljai eléréséhez?
  • Értékeljük kommunikációs szokásainkat és stílusunkat. Kéréssel, javaslattal és útmutatással fordulunk társunkhoz, vagy követelés, ultimátum, sőt fenyegetés árad szavainkból? Ne feledjük, a szeretetre alapvetően a választás, a szabad akarat és az önkéntes szolgálat jellemző. Hogyan kellene változtatnunk közléseink stílusán.

Minőségi idő

Minőségi időBiztos találkoztunk már a „mintaférj” típusával, aki minden lehető házimunkát elvégez. A feleség mégis elégedetlen vele, ha a szeretetnyelve a minőségi idő, az együttlét. Nem szabad összetéveszteni az együttlétet a fizikai jelenléttel. Az együttlétben a másiknak osztatlan figyelmet kell szentelni (pl.: szemkontaktus) kifejezve ezáltal, hogy csak a társam a fontos. TV-nézés, újságolvasás, közben nem lehet kapcsolatot építeni. A minőségi idő lehet beszélgetés, ahol belső valónkat osztjuk meg házastársunkkal nem félve a másik elutasításától. Másik lehetőség a közös tevékenység. Az másodlagos, hogy mit végzünk, fontosabb, hogy mindkét fél tudatában legyen, közös időtöltésük a szeretet kifejezése.

  • „Túlságosan igénybe vesz a hivatásom”- sokan ezzel az ürüggyel fosztják meg házastársukat az együtt töltött időtől. Pedig a siker és az anyagi gondoskodás nem helyettesítheti a meghitt kapcsolatot. Készítsünk tervet házastársunkkal együtt, melyben a kötelezettségek mellett az egymásra fordított idő is helyet kap - ha kell, áldozatok árán.
  • Állapítsuk meg, hogy mennyire fontosak a közös tevékenységek a házasságunkban. Válasszunk ki három olyan élményt, amely közel vitt bennünket egymáshoz, és maradandó élményként él bennünk. Milyen szerepet játszott ezekben az élményekben a „minőségi idő”? Beszéljük meg, milyen közös élményt tervezünk a közeljövőben, melyet idővel szép emlékeink közé sorolhatunk.

Ajándékozás

AjándékozásAz ajándékozás a másikra gondolás szimbóluma, a szeretet látható jele. Vannak, akiknek a látható jelek fontosabbak, mint a többi. Ők azok, akik például a jegygyűrű hordásához különösképpen ragaszkodnak. Ha partnerünk szeretetnyelve az ajándékozás, gondoljunk mindig arra, hogy látható jelek nélkül kételkedik szeretetünkben, ezért gyakran lepjük meg őt! Az ajándék értéke másodlagos, lényege a szimbolikus jelleg.

  • Az ajándék értékét a mögöttes szándék adja. Ha nem tartunk különösebben értékesnek egy ajándékot, gondoljunk az ajándékozó szándékára, és az ajándékban szeretetének és figyelmességének jelét lássuk meg.
  • Emlékezzünk rá, önmagunk odaajándékozása többet jelent a puszta fizikai jelenlétnél. Próbáljuk meg egy héten keresztül megosztani házastársunkkal napjainknak legalább egy fontos eseményét vagy érzését, s kérjük tőle is ugyanezt.

Szívességek

SzívességekHa a feleség a férjtől azt hallja: „Tudom, hogy szeretsz, mert mindig tiszta és rendes körülöttem minden, főzöl, mosol, vasalsz rám”, akkor elképzelhető, hogy a szívességek az ő szeretetnyelve. Mindezek a tevékenységek kicsiny szolgálatként foghatók fel, amelyek tervezést, időt és fáradságot igényelnek. Jézus egy egyszerű, de nagyon hatásos példát mutatott a szolgálatra: megmosta tanítványai lábát. Tartsuk szem előtt, hogy a szívesen végzett szolgálatokat nem lehet kikényszeríteni, csak szabadon adhatjuk, s fogadhatjuk el egymás szolgálatait.

  • Még ha teljesítjük is házastársunk kéréseit, sokszor akkor is a magunk módján, a saját elképzelésünk szerint tesszük ezt. A szeretetből végzett szolgálat azt jelenti, hogy a házastársunk elvárásait vesszük figyelembe. Kérjünk társunktól részletes útmutatást kérése teljesítéséhez, s ennek megfelelően cselekedjünk.
  • Válasszunk ki három olyan feladatot, melyeknek elvégzésével örömet szerezhetünk társunknak, s lepjük meg őt azzal, hogy kérés nélkül elvégezzük helyette.

Testi érintés

Testi érintésA tapasztalatok alapján lelkileg sokkal egészségesebbek azok a gyerekek, akiket kiskorukban sokat ölelgettek, babusgattak. Testünknek szüksége van gyengédségre. Minden, ami vagyunk, testünkben lakozik, így aki testünket érinti, bennünket érint meg. A társadalmi életben az illemtudó érintéseknek (pl.: kézfogás) szigorú rendszere van, a házasságon belül viszont a házastársak döntik el, mi a megengedett. Alapszabály, hogy a gyengédség kifejezésével nem szabad fizikai fájdalmat okozni, érintésünk, társunk szeretetnyelvén tett megnyilatkozás legyen.

  • Talán még sohasem beszéltünk nyíltan a házastársunkkal arról, hogy milyen érintéseket tartunk kellemesnek. Beszéljük meg egymással, milyen érzelmi, szexuális és pszichés vonatkozásai vannak az érintésnek testünk különböző pontjain.
  • Vegyük sorra azokat a körülményeket, helyeket és érintésmódokat, amelyek kedvező hatással lehetnek testi kapcsolatunkra. Például milyen mértékű és természetű testi érintésre vágyunk, mikor munka után hazaérünk? Ha mások az igényeink, keressünk kompromisszumos megoldást úgy, hogy mindketten egymást részesítsük előnyben.

Hogyan ismerjük fel mások szeretetnyelvét / a saját szeretet-nyelvünket?

  • Figyeljük meg önmagunk illetve mások viselkedését!
  • Gondoljuk végig mikor éreztük leginkább, hogy valaki szeret?
  • Figyeljük meg, szeretteink hogyan fejezik ki felénk szeretetüket, mert nagy valószínűséggel ezt várják el tőlünk!
  • Figyeljük meg, mire panaszkodnak, amikor esetleg elmondják, hogy nem érzik, hogy szeretik őket!
  • Próbáljunk ki minél több szeretet-nyelvet mások felé és nézzük meg melyik az, ami a legnagyobb hatással van rájuk?
  • Ránk mi van a legnagyobb hatással?
  • Figyeljük szeretteink kéréseit, mert azok is árulkodóak lehetnek!

Szeretetnyelv-teszt

Melyik a te elsődleges szeretetnyelved? Az elismerő szavak, a minőségi idő, az ajándékozás, a szívességek vagy a testi érintés? Talán már pontosan tudod, de lehet, hogy sejtelmed sincs róla. Az itt következő teszt elvégzése után megtudhatod.

A teszt 30 kijelentéspárt tartalmaz. Válaszd ki mindegyik párból azt, amelyik jellemzőbb Rád és jelöld meg egyértelműen (X, + vagy bekarikázás).

Előfordulhat, hogy néhány esetben legszívesebben mindkét kijelentést bejelölnéd, de akkor is csak egyet válassz, hogy a teszt eredménye a lehető legpontosabb legyen. Az is előfordulhat, hogy egyiket sem érzed igaznak, mégis jelöld meg azt, amelyik közelebb áll Hozzád.

A kijelentésekben gyakran szerepel a „számomra fontos személy” kifejezés. Amikor a szeretetre és a szeretetnyelvekre gondolunk, sokaknak először a romantikus kapcsolatok jutnak eszébe. Azonban sok más összefüggésben és kapcsolatban is kifejezzük szeretetünket és vonzalmunkat.

Amikor a tesztet olvasod, gondolj a Hozzád közel álló, vagy az életben fontos szerepet játszó személyekre: barátokra, szülőkre, kollégákra, ismerősökre.

Akkor kezdj bele a tesztbe, amikor nyugodtnak érzed magad, és nem kell sietned.
Ne gondolkozz a mondatokon, hanem azt jelöld meg, amit első olvasásra igaznak érzel.

SZERTETNYELV - TESZT

1. Szeretem, ha elismerésben részesítenek. A
Szeretem, ha megölelnek. E

2. Szeretek kettesben lenni azzal, aki fontos számomra. B
Amikor segítséget kapok valakitől, érzem, hogy szeret. D

3. Szeretek ajándékot kapni. C
Szeretek találkozni a barátaimmal. B

4. Akkor érzem, hogy valaki szeret, amikor segít nekem valamiben. D
Akkor érzem, hogy valaki szeret, amikor megérint. E

5. Ha egy barátom átölel, érzem, hogy szeret. E
Ha egy barátomtól ajándékot kapok, érzem, hogy szeret. C

6. Szeretek közös programot csinálni a barátaimmal. B
Szeretem megérinteni azokat az embereket, akik fontosak a számomra. E

7. A szeretet látható jelképei (az ajándékok) sokat jelentenek nekem. C
Az elismerő szavak, a dicséret szeretetet közvetítenek számomra. A

8. Szeretem a fizikai közelségét érezni azoknak, akik fontosak számomra. E
Szeretem, ha megdicsérik a külsőmet. A

9. Szeretek együtt időzni a barátaimmal és a számomra fontos személyekkel. B
Szeretek ajándékot kapni a barátaimtól. C

10. Az elfogadást kifejező szavak nagyon fontosak a számomra. A
Ha valaki segít nekem, tudom, hogy szeret. D

11. Szeretek közös tevékenységekben részt venni a barátaimmal és a számomra fontos emberekkel. B
Szeretem, ha kedves szavakat mondanak nekem. A

12. Jobban hat rám, amit valaki tesz, mint amit mond. D
Az ölelés összetartozást és megbecsülést fejez ki számomra. E

13. Értékelem a dicséretet, és kerülöm a kritikát. A
Sok kisebb ajándék többet jelent számomra, mint egy nagyobb. C

14. Akkor érzem közel magamat másokhoz, amikor beszélgetünk vagy együtt csinálunk valamit. B
Közelebb érzem magam a barátaimhoz, ha gyakran megérintenek. E

15. Szeretem, ha megdicsérnek valamiért, amit tettem, vagy elértem. A
Ha valaki megtesz a kedvemért olyasmit, amit nem nagyon kedvel, tudom, hogy szeret. D

16. Szeretem, ha a barátaim és a hozzám közel álló emberek
megérintenek. E
Szeretem, amikor valaki őszinte érdeklődéssel hallgatja, amit mondok. B

17. Amikor valaki segít elvégezni egy feladatot, érzem, hogy szeret. D
Nagyon örülök, amikor ajándékot kapok. C

18. Szeretem, ha megdicsérik a külsőmet. A
Ha valaki időt szán arra, hogy megértse az érzéseimet, érzem, hogy szeret. B

19. Biztonságban érzem magam, amikor egy számomra fontos személy megérint. E
A szívességek szeretetet fejeznek ki számomra. D

20. Nagyra értékelem, ha valaki megtesz értem valamit. D
Szeretek olyan ajándékot kapni, amit valaki saját
kezűleg készít nekem. C

21. Nagyon jól érzem magam, amikor valaki teljes figyelmével felém fordul. B
Nagyon jól érzem magam, amikor valaki szívességet tesz nekem. D

22. Ha valaki megajándékoz a születésnapomon, érzem, hogy szeret. C
Ha valaki személyes szavakkal köszönt fel a születésnapomon, érzem, hogy szeret. A

23. Ha valakitől ajándékot kapok, tudom, hogy gondol rám. C
Ha valaki segít a feladataim elvégzésében, érzem, hogy szeret. D

24. Nagyra értékelem, ha valaki türelmesen meghallgat, és nem szakít félbe. B
Nagyra értékelem, ha valaki ajándékkal emlékezik meg a különleges napokról. C

25. Szeretem, ha a számomra fontos emberek törődnek azzal, hogy segítsenek a feladataim elvégzésében. D
Szeretem a hosszú kirándulásokat a barátaim társaságában. B

26. Szeretem átölelni és megpuszilni a barátaimat, és örülök, ha ők is átölelnek és puszit adnak. E
Örülök, ha minden különösebb ok nélkül ajándékkal lepnek meg. C

27. Szeretem, ha valaki kifejezi a megbecsülését irántam. A
Szeretem, ha végig rám néz az, akivel beszélgetek. B

28. Nagy jelentőséget tulajdonítok azoknak az ajándékoknak, amelyeket a barátaimtól kapok. C
Jó érzés, ha egy barátom, vagy valaki, akit szeretek, megérint. E

29. Amikor valaki szívesen teljesíti a kérésemet, érzem, hogy szeret. D
Ha valaki elmondja nekem, hogy nagyra becsül, érzem, hogy szeret. A

30. Minden nap szükségem van arra, hogy megérintsenek. E
Minden nap szükségem van arra, hogy megdicsérjenek. A

Teszt kiértékelése

Összesen: A …… B …… C …… D …… E …….

A = Elismerő szavak B = Minőségi idő C = Ajándékok D = Szívességek E = Testi érintés

Értékelés: Amelyik szeretetnyelv betűjele mellett a legmagasabb szám szerepel (ez a szám mindegyik nyelv esetében maximum tizenkettő), az a te elsődleges szeretetnyelved.

Ha ez a szám kétszer is előfordul, akkor te kétnyelvű vagy, azaz két elsődleges szeretet-nyelved van. Ha pedig a legmagasabb pontszámmal közel azonos szám is szerepel a végeredményben, ez azt jelenti, hogy van egy másodlagos szeretetnyelved is, amelyik szintén fontos a számodra.

Biztasd barátaidat, rokonaidat, hogy végezzék el ők is a tesztet és az eredményt használjátok fel kapcsolatotok gazdagítására.

Forrás: http://www.5lovelanguages.com/
Gary Chapman: Egymásra hangolva
http://www.goodnews.hu/advanced_search_result.php?keywords=Chapman%2C+Ga...