Agapé ifi-tini délután - 2016-12-03

Idegenben

Tervezett időpont: 2016. december 3. 17:30
Téma: Dániel prófétának és kortársainak élete.

Ismét egy jégtörővel kezdünk. A bemutatóban ezúttal Dániel próféta könyvéről lesz szó. Dániel és kortársai az ókori Babilonban éltek, teljesen elszakítva a gyökereiktől. Bár jólétben éltek, és az uralkodó jóindulattal tekintett rájuk, mégsem olvadtak bele az őket körülvevő világba. Megőrizték a hitüket, és az identitásukat, sőt ők hatottak a körülöttük lévőkre. A bemutató után kis csoportokban beszéljük meg a hallottakat. Az alkalom végén ne rohanjatok haza, maradjatok még ti is inni egy teát, beszélgetni, vagy akár csocsózni!

Az alkalom központi gondolata
Dániel próféta és kortársai mindenhol, ahol jártak, különcök voltak. Nem voltak hajlandóak követni a babiloni szokásokat, bálványozást, nem voltak hajlandóak lemondani a hitükről. Ezt a környezetük nagyon gyakran tiszteletlenségnek, esetleg különcködésnek értelmezte, hiszen ők egyáltalán nem voltak otthon a zsidó hitben, nem ismerték Istent. Emiatt Dániel, és a többiek megérezték párszor a halál szelét, de Isten többször látványosan meg is dicsőítette őket a hűségükért. Sokat beszéltünk mostanában a hétköznapi kereszténységről, és valóban a legtöbbünk nem hívő környezetben dolgozik, vagy tanul, ahol egészen mások az elvárások. Kényelmetlen különcnek lenni, vagy homlokegyenest mást képviselni, mint a többiek. Nekünk ez hogy megy? Ki hat kire?