Kiskőrösi Ifi Találkozó

péntek, 2013, március 15 - 16:00

Téma: A nagy átváltozás

Egy csodálatos kiváltság számunkra az, hogy Isten a saját képmására és hasonlatosságára teremtett bennünket. Terve az, hogy Krisztushoz hasonlóvá formáljon, helyreállítsa azt, amit a bűn elrontott és eltorzított. Azt szeretné ha az ő értékrendje, gondolkodásmódja és tulajdonságai jellemezné az életünket. „Öltsétek fel az új embert, akit Isten úgy teremtett, hogy őhozzá hasonlítson, igazságban és szentségben éljen ” (Ef 4, 24)

Isten elsődleges célja az életünkkel az, hogy fejlődjön a jellemünk, láthatóvá válljanak bennünk a Lélek gyümölcsei, lelki értemeben is felnőtté, nagykorúvá válljunk, és Krisztushoz hasonlítsunk. Saját erőnkből nem tudunk megváltozni, de a Szentlélek ereje által megvalósulhatnak életünkben azok a változások, melyeket Isten eltervezett.

Lelki átalakulásunk, melynek során kifejeződik bennünk Krisztus jelleme, egy életnek a műve, és a mennyben válik véglegessé. Csodálatos Isten átformáló kezében lenni, és tudni azt, hogy mindennap élhetjük és tapasztalhatjuk ezt a csodát.

Isten előtt való elcsendesedésben Isten eszköze lesz D. Nagy József , Csóka Mónika és Csóka Efraim, a dicsőítés szolgálatában pedig az Enharmony szolgálócsoport.

Bővebb információk, illetve regisztráció a honlapunkon: www.kiskorosifital.hu

Jelentkezési határidő 2013. március 10. (vasárnap).