NE FÉLJ! Imádkozzunk az idősekért!

Ahogy szaporodik a karanténban eltelt napok száma, úgy kelnek lábra egyre őrületesebb álhírek, amiket ráadásul jóravaló emberek is terjesztenek gondolkodás, ész nélkül. Ez pusztítóbb, mint maga vírus. Ma egy barátom küldött olyan üzenet, aminek a lényege, hogy az egész koronavírust a kínaiak fejlesztették ki, hogy átvegyék a világuralmat, ennek része, hogy 70+ korosztályból és a legyengült betegekből szedi áldozatait, azok közül, akikre gazdaságilag semmi szüksége nincs az országoknak.
 
Itt álljunk meg, ne veszítsük el a józan eszünk! Mi, Krisztus-követők nem hiszünk az álhíreknek, élesen szemben állunk a mindent (is) tudó beavatottaknak, gnosztikusoknak. Mi a Bibliának, Jézus Krisztus szavainak és a Szent Lélek vezetésében hiszünk. Márpedig ez utóbbi hiteles források egyértelműen és világosan beszélnek a generációk egymásrautaltságáról, arról, hogy minden nemzedéknek megvan a helye és szerepe Isten tervében. Sőt, nem egyszer intenek minket az Írások, hogy gondoljunk az idősekre, cselekvően legyünk mellettük a bajok idején.
 
Gyülekezetünkben, csak ha az általunk megélt évtizedekre visszagondolunk, örömmel elmondhatjuk, nálunk harmóniában élnek együtt fiatalok, idősek. A mai napig sokat megélt testvéreinktől, nagyon sok támogatást kaptunk és kapunk gondolnak ránk fiatalabbakra, imádkoznak értünk, figyelnek ránk. Számon tartják, mi van velünk, általuk a közös étkezésre mindig kerül olyan étel is az asztalra, amit a különféle ételallergiások is ehetnek, mindig van egy-két kedves kérdésük a középkorúak felé – hogy vagy? jól megy sorod? –, és a legkisebbeknek is gyakran kerül elő finomság a táskájukból. Ha szolgálatról van szó, erejük megújul, szárnyra kelnek, mint a sasok, futnak, és nem lankadnak meg.
 
És most itt az idő, hogy mi gondoljunk sokkal többet rájuk. A járvány elsősorban őket, gyengébb szervezetüket támadja nagyobb eséllyel, nekik nehezebb a bezártság, gyakran az egyedüllét, hiányoznak a gyerekek, az unokák a kedves szavak a törődés. Talán most az aggódalom is nagyobb, az árnyak megnőnek a sötétben. De nem vagytok egyedül, idős testvéreink, ismerőseink, barátaink. Az Úr veletek, és mi is értetek imádkozunk szüntelenül ezekben a napokban, együtt vagyunk!
 
Az Agapé Pünkösdi Gyülekezet imakérései az egészségügyben dolgozókért (Fábián Szilárd összeállítása):
  1. Hálát adunk az előttünk haladó generációért és kérjük Isten oltalmát életükre és egészségükre.
  2. Imádkozunk azért, hogy kapják meg (most és máskor is) a tiszteletet és amikor és amiben szükséges, a segítséget a fiatalabb és fiatal embertársaiktól.
  3. Kérjük Istent, hogy az idősödő emberek a most szükséges bezártságban kapjanak békességet, türelmet. Találjanak célt ebben az élethelyzetben is, hogy hasznosnak érezhessék magukat.
  4. Kérjük Istent, hogy az idősödő testvéreink az Úrban, életükkel, szavaikkal tudják velünk együtt hirdetni: Ne féljetek, bízzatok Istenben, mert Neki gondja van ránk!
  5. A tudomásunkra jutott kéréseket hálaadással az Úr elé visszük.
Kategóriák: