2018. évi vasárnapi bizonyságsorozat

„Építsünk kősziklára!”

Jézus egyik tanításában az emberi életet a házépítéshez hasonlítja. Különösképpen felhívja figyelmünket az alapozásra: nem mindegy, hogy milyen értékek képezik életünk házának alapját.  Lehet bármilyen csodálatos, tetszetős, akár irigylésre méltó az életünk önmaguk és mások számára, ha a nehézségek, megpróbáltatások idején összeomlanak a kapcsolataink, önértékelésünk, egészségünk, reményeink, hitünk, akkor valószínűleg nem jó alapokra építkeztünk.
Jézus szerint a bölcs ember kősziklára épít, a bolond pedig homokra. 
Ha céljainkat, mindennapi tevékenységünket csak a világ által reklámozott és diktált értékek, az anyagi javak megszerzése, a siker utáni vágy, az önös érdekek hajszolása, vágyaink beteljesítése határozzák meg, akkor elég labilis, „homokos” lesz életünk házának az alapja. 
Jézus arra hív bennünket, hogy kövessük Őt, veszítsük el az életünket Érte és akkor valódi életet kapunk Tőle, ha arcul ütnek bennünket, akkor tartsuk oda másik arcunkat is, ha átkoznak minket, akkor áldjunk viszonzásul, ha gyűlölnek, akkor szeressünk, ha kérnek, akkor adjunk viszonzást nem várva. 
Ő és a Vele való kapcsolatunk lehet az a kőszikla, amelyre érdemes életünk házát felépíteni.
2018-ban a bizonyságaink azokról az alapkövekről, hitelvekről fognak szólni, amelyekre bátran építkezhetünk.

 

Kategóriák: