Beszámoló az OIH imanapról

Fantasztikus alkalom volt.

A dicsőítés alatt folyamatosan éreztük Isten jelenlétét. A sok helyről érkezettek beszámolóiból megtudtuk, hogy a gyülekezetekben böjt illetve imalánc van a megújulásért, látásért. A Hajlék Misszió is beszámolt a nincstelenek felé való szolgálatról, de hasonlóan szolgálnak a budapesti régió több gyülekezetében is. Minden gyülekezet növekedést és szellemi felfrissülést szeretne, és a kívülállók felé is szolgálni. Inárcson például újra lesz "Menny kapuja, pokol lángjai" előadás.

Mihály János szolgált az igével. Jónás imáját olvasta fel, a Jón. 2:8-11 verseket. Kifejtette, hogy Jónás a hal gyomrában kezdett el imádkozni, és párhuzamot vont a mai hívő emberrel, aki szintén akkor kezd el komolyabban közeledni az Úrhoz, amikor baj van. Elmondta, hogy nem elég csupán az imaházban imádkozni, otthon és akár  a  munkahelyünkön is imádkozhatunk magunkban, ha olyanok a körülmények. Az  Úr házában van lehetőség a hangos imára, kiáltásra is. Ha nagy a problémánk , kereshetünk egy puszta helyet ahol még hangosabban kiálthatunk: Jézus! Szabadíts  meg! Sajnos közösségünkben 4ooo fő van, sokan maradnak el, szükséges tehát a megújulás. Jónás életében megtörtént a változás és megcselekedte Isten akaratát. A jó imádkozás nincs helyhez kötve, ima által mások is megmenekülnek és a gondolkodásunk is megújul. Ne olyan legyen az imaéletünk mint Jónásnak, ne legyen "szükségimádság" csupán! Újuljon meg  az egész gondolkozásunk, és így végezzük az Úr munkáját - töltsük be küldetésünket! 

Imádság után újból dicsőítés volt, és többször imádkozott a dicsőítésvezető illetve Nyeste Ferenc a Szentlélek kiáradásáért, érzehető is volt a Szent Szellem  jelenléte. Az Úr  nem mindennapi módon kente fel a dicsőítő csoportot. A legvége előtt Szilveszter Antal  testvér aki 93. életévébe lépett, azt tanácsolta a következő nemzedéknek, hogy legyen a szívünkben első az Úr Jézus Krisztus és Ő minden  döntésünknél előttünk fog járni.

Szeretetvendégséggel és jó beszélgetésekkel ért véget ez a csodálatos alkalom. (Nagyon finomak voltak a szendvicsek, köszönet érte az újjászeeződött Márta - csoportnak.)

Szeretnénk ha jövőre még többen jönnének a Megújulás imanapra. Bár ebben az évben valamivel többen voltunk, mint 2015-ben, az influenza-jrávány és egy temetés miatt  15 fővel kevesebben voltak a jelentkezéshez képest .      

Becző Győzőné JulikaBecző Győzőné Julika
Imacsoport vezető

 

Kategóriák: