Egyházi beszéd

Telegdi József

A Pünkösdi Teológiai Főiskola (PTF) gondozásában megjelent gyülekezeti tagunk, Telegdi József: Homiletika – Az igehirdetés szolgálatában című könyve.

Homiletika a neve az egyházi retorikának, az egyházi beszédre vonatkozó ismeretek összességének. Az egyházi beszédek legfőbb műfaja a prédikáció, mely valószínűleg ókori műfajból, a kriából (másként chria vagy chreia) származik.

„Telegdi József kora ifjúságától elkötelezett, hitvalló keresztény. Igen korán bállt a szolgálatba: kezdetben a gyermekek és az ifjúság hitoktatására kapott megbízást, később a gyülekezeti igehirdetésre. 1976-ban szerzett lelkészi diplomát (DRTA). Tíz éven át teljes idejű lelkipásztorként végezte munkáját. A rendszerváltás előtt is aktívan részt vett egyháza lelkipásztorainak képzésében, majd pedig a teológiai főiskola alapításában; 1992-től a PTF-en oktatói és különféle vezetői feladatokat látott el; mint főiskolai docens jelenleg is több gyakorlati teológiai tárgyat oktat.” (Ungvári Csaba PTF főiskolai docens könyvajánlójából)

„Telegdi József műve számos tekintetben olyan, mint egy jó igehirdetés: a felhalmozott ismeretanyaggal képes az olvasót magas szinten és érthetően informálni, másfelől pneumatikusan inspirálni…. A munka egy modern és magas tudományos igényeknek megfelelő teológiai szakkönyv, amely mégis egészében olvasóbarát tud maradni, és minden részletében a szabadság levegőjét árasztja.” (részlet Dr. Tatai István, református lelkész, teológus könyvajánlójából)

„A homiletika tudománya ma a válságban lévő igehirdetés tudománya… Nem új, soha nem alkalmazott, meghökkentő praktikákra van szükségünk, hanem az őszinte bizonyságtevő szó újratanulására. Telegdi József nagyszerű könyve ehhez ad segítséget. (részlet Dr. Szigeti Jenő, professzor emeritus, Miskolci Egyetem könyvajánlójából)

Könyvet rendelni illetve a vásárlásról továbi információkat beszerezni a PTF honlapján tudsz. www.ptf.hu

Kategóriák: 
Címkék: