Egyházi és gyülekezeti intézkedések a pandémia időszakában

A Magyar Pünkösdi Egyház elnökség a testvéregyházakkal történt konzultáció után, a Kormány intézkedéseit és az Egyház legszélesebb körben értelmezett érdekeit figyelembe véve a járványhelyzet alakulása kapcsán az alábbi határozatot hozta:

Kérjük gyülekezeteinket, hogy

  1. 10 fő feletti létszámmal sem istentiszteleti, sem más közösségi alkalmat ne tartsanak;
  2. A 10 főnél kisebb létszámmal tartott összejöveteleken;
  • minden résztvevő viseljen az orrot és szájat takaró, archoz simuló maszkot (a maszkot a szolgálattevők csak a szolgálatuk ideje alatt vegyék le),
  • az érkezéstől távozásig zárt térben, illetve az imaház közvetlen közelében minimum 1,5 m távolságot tartsanak egymás között (ez alól csak az egy háztartásban élők kivételek),
  • az alkalomra érkezők és arról távozók használják a kézfertőtlenítőt    
  1. A közvetlen érintkezést az üdvözléskor és az istentisztelet alatt továbbra is mellőzzék;
  2. Vegyék figyelembe, hogy énekléskor a légcsere intenzívebb, és ez maszkban nehezebb, így a közös éneklések hosszát ennek figyelembe vételével határozzák meg, illetve gondoskodjanak a gyülekezeti terem fokozott szellőztetéséről;
  3. A vezetőség gondoskodjon a megfelelő légállapotok fenntartásáról, a fertőtlenítő szerek, illetve adagolók bejáratnál történő elhelyezéséről, valamint a kilincsek alkalom alatti gyakori és rendszeres fertőtlenítéséről;
  4. Úrvacsorai közösséget csak a létszámkorlátozás betartásával, és csak úgy tartsanak, ha kispoharas úrvacsorai készletet használnak. (Az egy kehelyből történő úrvacsorázás nem megengedhető.)

A korábbinál is kockázatosabbnak ítéljük a gyülekezetek közötti mozgásokat, ezért kérjük azt lehetőleg mellőzni.
Kérjük azokat a gyülekezeteket, ahol a megfelelő technikai feltételek biztosítottak a dicsőítés, az igehirdetés, és más szolgálatok rögzítésére, illetve a világhálón történő közvetítésére, használják ezeket az eszközeiket az istentiszteleten részt venni nem tudó, vagy más okból hátrányos helyzetben levő testvéreink támogatására és az evangélium széles nyilvánosság előtti megosztására.  
Kérjük testvéreinket, hogy a Kormány által hozott járványügyi rendelkezéseket példamutatóan tartsák be.
Kérjük, hogy a közösségi médiában csak megalapozott, hiteles információkat osszanak meg egymással, tartózkodjanak az ellenőrizetlen hírek megosztásától, a félelemkeltéstől és a járvány terjedését akár csak közvetetten is segítő felelőtlen megnyilatkozásoktól.
Nyomatékosan kérjük testvéreinket, hogy imádkozzanak a járvány megszűnéséért, a betegekért és családjaikért, a súlyos teher alatt dolgozó egészségügyi dolgozókért, és a felelős döntéshozókért.
Az Elnökség az általános rendelkezések betartásán és betartatásán túl a gyülekezetek vezetőségének döntési jog- és felelősségi körébe tartozó kérdésnek tekinti a helyi körülmények figyelembe vételével hozott esetleges további korlátozások bevezetését.

Az Agapé Pünkösdi Gyülekezet vezetősége az MPE elnökségi határozatotot figyelembe véve a következő döntéseket hozta:

  • A nagyteremben csak 10 személy lehet jelen egyszerre, akik egyben technikai és szolgáló személyzet is (alkalomvezető, igehirdető, úrvacsoravezető, imavezető, dicsőítő csoport, stb)
  • Maximum 10 főnek, gyüelekzeti tagnak és/vagy látogatónak, akik számára nem adottak a lehetőségek az online közvetített vasárnapi alkalom megtekintésére, megnyitjuk a kávézós kistermet. A kisteremben is 10 személy tartózkodhat egyszerre, betartva a járványügyi szabályokat (maszk, fertőtlenítés és székek megfelelő távolságra helyezése, stb.).

Budapest, 2020. november 11.

Kategóriák: