Decemmber 5-én tartjuk hagyományos Neves(s) Nap rendezvényünket, adventi hangulatban készülődünk a karácsonyra.
De mi is az a Neves(s) Nap? A sok szó helyett, többet mondanak a képek.
A 2014-es rendezvényünkről Fábián Bence készített kedvcsináló rövidfilmet. https://www.facebook.com/agape.punkosdi.gyulekezet/videos/vb.48067786005...
2015. november 8-án iktatta be gyülekezetünk hetedik lelkipásztorát, Mihály Jánost a szolgálatba. Először Ungvári Csaba köszöntötte őt és a gyülekezetet, Majd Cartoletti Norbert szólt és a gyülekezet vezetésével áldást kért János szolgálatára. A gyülekezet nevében D. Nagy András köszöntötte az új lelkipásztort és feleéségté, és ajándékként nevünkben egy fontos segédeszközt, egy pásztorbotot adott át Jánosnak. A köszöntések után Mihály János szólt a gyülekezethez.
2015. november 8-án hivatalosan is leköszönt lelkipásztori szolgálatáról Pataky Albert, aki 2002 és 2015 között 13 évig pásztorolta gyülekezetünket. Nehéz időszakban érkezett, de derűje, emberek iránti érzékenysége átlendítette közösségünket a nehézségeken, rendeztük sorainkat. Az évek során sok közös élményben volt részünk, sok szépre emlékezünk. Köszönjük, Albert!
Az alkalmon D. Nagy András köszönte meg a gyülekezet nevében Albert és felesége Gyöngyi szolgálatát.
Mihály János interjú 2015. november 8. 2015 tavaszán kiderült, hogy Pataky Albert, gyülekezetünk lelkipásztora nem tudja továbbvállalni a kettős terhelést, a Magyar Pünkösdi Egyház elnöki teendőinek ellátása mellett az Agapé Pünkösdi Gyülekezet pásztorolását. Döntését tudomásul véve Fábián Attila vezetésével lelkipásztor kereső bizottság alakult. A vezetők több körben elbeszélgettek a jelöltekkel, végül azt a javaslatot terjesztették a gyülekezet elé, hogy Mihály Jánost kérjük fel az Agapé pásztorolására. A gyülekezet nagytöbbséggel szavazta meg a javaslatot, és kérte fel Jánost lelkipásztornak, aki október közepén el is fogadta a felkérést. A beiktatása előtti órákban beszélgettünk vele, és arra kértük, meséljen egy kicsit magáról, családjáról, az egyházi munkájáról.
Rendhagyó "Nevess napról" van szó, szeretettel várunk mindenkit, nem csak a gyereket vagy gyerekes családokat, hanem tinédzsert, fiatalt, felnőttet és az idősebb korosztályt is.
Lehet hozni harapnivalót, s abból csemegézünk, ami összejön. Teázunk, kávézunk csipegetünk, s elsősorban beszélgetünk.
Húsvéti készülődéshez kézműves foglalkozások is lesznek, de nem csak gyerekeknek!!
Várunk mindenkit szeretettel!
Az Agapé Pünkösdi Gyülekezet idén különleges akcióval készül a szeretet ünnepére, elindult ugyanis a karácsonyi cipősdoboz akció!
A cipősdoboz akció célja, hogy rászoruló gyermekeknek cipősdobozba csomagolva juttatunk el ajándékokat.
Az Agapé Pünkösdi Gyülekezet cipősdobozba csomagolt ajándékait a csepeli Mészáros Jenő Speciális Általános Iskola 6-18 év korú rászoruló gyermekei kapják meg.
Hogyan készíts cipősdoboz ajándékot?
1. Keress egy jó állapotban lévő, üres cipősdobozt!
2. Döntsd el, hogy hány év körüli fiúnak vagy lánynak szánod az ajándékod!