Agapé Hírlevél 2020/19

A gyülekezet az emberi kapcsolatokon keresztül válhat igazi közösséggé, törődjünk egymással akkor is, ha fizikailag nem is gyülhetünk egy helyen össze. Keressük egymást, hívjuk, írjunk a testvéreknek! Mindannyiunknak jó és kedves, ha most még inkább szeretettel és figyelemmel fordulunk a másik felé.

Visszatekintő


Vasárnap digitálisan és a valóságban is köszöntöttük az édesanyákat. Néhány család képet is megosztott velünk az ünneplésről, a biblikörben készített ajándékról. Az ajándék egyébként egy "szeretet-befőtt" volt: a gyerekek papírlapra írt felajánlásaikat dobták bele egy díszes befőttes üvegbe. Amelyik felajánlást az édesanyák az üvegből kihúzták, azt a gyerekek megcsinálták – például füvet nyírtak...

Németi Zsolt múlt vasárnapi ünnepi igehirdetése ide kattintva nézhető meg. A képre kattintva további igehirdetések között válogathattok.
A héten folytatódott kéthetes NE ADD FEL! imakampányunk. Az Agapé imahetek keretében az erőért, a nehéz helyzetben való kitartásért, a talpra állásért imádkozunk. A részletekért kattints ide!
A héten két üzenetet is közreadtunk, Schmél Csabáét ide kattintva, Sztrida Barnabásét ide kattintva lehet megnézni.

Alkalmaink

Vasárnapi istentisztelet – helyszínen nem látogatható
– Élőben követhető: az Agapé Pünkösdi Gyülekezet facebook oldalán, ide kattintva (DigIge)
– 09:30 órától dicsőítés, vezeti: Sztrida Barna
– Igét hirdet: Németi Zsolt
– Alkalomvezető: Nagy László

Keddi digitális imaóra – helyszínen nem látogatható
– 18:00 órától Imaközösség (DigIma), vezeti: Lingné Mike Ágnes. Az imaórát videokonferencia keretében tartjuk meg, amire az agapeima@agapepunkosdi email címra írva, név és saját email cím megadásával lehet. A videokonferencia platformja: Zoom
– 19:00 órától vezetőségi megbeszélés (videokonferencia)


Május 17. vasárnapi istentisztelet  helyszínen nem látogatható
– Élőben követhető: az Agapé Pünkösdi Gyülekezet facebook oldalán
– 09:30 órától dicsőítéssel kezdődik az alkalom, igét hirdet: Pataky Albert, alkalomvezető: Schmél Csaba
– Az alkalom keretében otthonainkban úrvacsorát vehetünk. Az úrvacsorai kenyér elkészítésének leírását ide kattintva olvashatod el

Egyéb programok, információk

A jókedvű adakozót szereti az Isten (2 Korinthus 9:7). Aki anyagilag is támogatni kívánja céljaink megvalósítását, a  K&H Banknál vezetett 10409015-50484855-53491007 bankszámlaszámra utalással teheti most meg. Köszönjük! 
– A Magyar Pünkösdi Szeretetszolgálat felhívást tett közzé  közösségünkben levő idős testvérek, másrészt a környezetünkben élő idős emberek támogatására. Aki jelentkezni kíván erre a szolgálatra,  ezen űrlap kitöltésével, és a pk@agapepunkosdi.hu címre való elküldéssel teheti ezt meg.
​– A tavaszi-nyári Agapé Gardróbfrissítés már szervezés alatt, egyelőre dátum nélkül. Az otthontartózkodás ideje egyúttal ideális lehetőség a szekrény átvizsgálására, a szelektáláshoz javasolt szempontok ebben az írásban olvashatók.
Jöjjetek és lássátok meg!