Agapé Hírlevél 2024/07

Aktuális

Szolgálati Ágak Napja 2024

Örömmel osztjuk meg veletek, hogy vezetőségünk az Úrtól kapott célokat - melyeket az imahét témáiban is láthattatok - alapul véve, elkezdi a 2024-es év tervezését gyülekezetünkben. Ezért szeretnénk meghívni benneteket február 18-án az istentisztelet után megrendezésre kerülő Szolgálati Ágak Napjára, ahol minden szolgálót és gyülekezeti tagot szeretettel várunk. Ez az alkalom lehetőséget biztosít arra, hogy együtt gondolkodjunk, imádkozzunk és terveket készítsünk az előttünk álló évhez.

Köszönjük, hogy részesei vagytok közösségünknek és hogy részt vesztek a közös tervezésben!


Örömmel értesítelek benneteket egy új kezdeményezésről, mely az imádkozás és közösség építése köré szerveződik. A gyülekezeti tagok önszerveződése nyomán új imaórával bővítjük közösségi lehetőségeinket, hogy együtt könyörögjünk, hálát adjunk és közbenjárjunk az aktuális témákért.

Az új imaóra időpontja csütörtökön lesz, hogy kiegészítse, és lehetőséget adjon azoknak, akiknek nem megfelelő a csupán keddi időpont. Ez az alkalom nem a keddi imaóra helyettesítése, hanem annak kibővítése lesz, hogy személyes imatémákat hozhassatok, és még többünknek legyen lehetősége részt venni az imádságban.

Az imaóra vezetője Klauser Balázs lesz, és másokkal együtt szeretettel várják mindazokat, akik csatlakoznának hozzájuk. Az imaóra csütörtök esténként 7 órakor kezdődik, és bízunk benne, hogy minél többen részt tudtok venni ezen az alkalmon.

Az imádkozó életmód segíthet minket a közösségünk erősítésében és a gyülekezet alapjának megerősítésében.


Visszatekintő

Németi Zsolt múlt vasárnapi szolgálata ide kattintva érhető el. A képre kattintva további igehirdetések között válogathattok.


Németi Zsolt Biblia Est tanításai ide kattintva elérhetők YouTube csatornánkon. 

Alkalmaink

Február 18. - vasárnapi Istentisztelet. Házasság hete keretében megrendezésre kerülő alkalom

  • Élőben követhető ide kattintva
  • 09:00 Imaóra, vezeti: Ling Attila
  • 09:30 órától dicsőítés, vezeti: Schmélné Papp Ágnes
  • Igét hirdet: Varga Attila és Kata
  • Alkalomvezető: Ádámkó Illés
  • Úrvacsora
  • Szolgálati Ágak Napja

Keddi hétközi digitális alkalom 

  • 19:00 órától Imaközösség, vezeti Klauser Balázs
    Az imaórát videokonferencia keretében tartjuk meg, amire az agapeima@agapepunkosdi.hu email címre írva, név és saját email cím megadásával lehet feliratkozni. A videokonferencia platformja: Zoom.

Szerdai segítő szolgálat - Pásztori fogadóóra. 9-12-ig


Szerdai hétközi digitális alkalom – online alkalom

Az imaórát videokonferencia keretében tartjuk meg, amire az agapeima@agapepunkosdi.hu email címre írva, név és saját email cím megadásával lehet feliratkozni.

A videokonferencia platformja: Zoom. Amennyiben az alkalmat a gyülekezet termében tartjuk, arról időben értesítünk Titeket.


Február 25. - vasárnapi Istentisztelet

  • Élőben követhető ide kattintva
  • 09:00 Imaóra, vezeti: Fábián Péter
  • 09:30 órától dicsőítés, vezeti: Sztrida Barnabás
  • Igét hirdet: Fóris Tamás
  • Alkalomvezető: Schmél Csaba

Egyéb programok, információk

A házasság hete program keretében gyülekezetünkben szolgál Varga Attila és felesége, Kata


Imatalálkozó az Országos Imahálózat Csoport szervezésében

Nagy szeretettel meghívunk Téged és minden imádkozót a 2024. február 24-én, Budapesten, egyházunk központjában (Gizella út 37.) megrendezésre kerülő Megújulási Imatalálkozóra. Az esemény időpontja 10:00 és 13:00 között lesz.

Kérik a résztvevőket, hogy a viszajelzéseket február 21 –ig tegyék meg a +36/70-379-3333-as telefonon! Köszönjük. (Nyeste Ferenc telefonja)


Március 3-n Testvéri óra

A jókedvű adakozót szereti az Isten (2 Korinthus 9:7). Aki anyagilag is támogatni kívánja céljaink megvalósítását, a  K&H Banknál vezetett 10409015-50484855-53491007 bankszámlaszámra utalással teheti meg. A bankszámla kedvezményezettje: Agapé Pünkösdi Gyülekezet.
Külföldről történő utalás esetén a következő adatokra lesz még szükség:
IBAN kód: HU88 1040 9015 5048 4855 5349 1007
BIC/SWIFT kód: OKHBHUHB

Köszönjük!


Jöjjetek és lássátok meg!