Napi Agapé 2020.04.10.

A gyülekezet által kezdeményezett NE FÉLJ! — Agapé imahónap az egészségért, a gyógyulásért, Magyarországért! keretében ezen a héten országunk lelki, szellemi és politikai vezetőiért imádkozunk. Ennek fontosságáról és a kapcsolódó gyülekezeti imatémákról a képre kattintva olvashattok.
Kérjük, aki csak teheti, mindennapi imája során gondoljon gyülekezetünk, egyházunk és az ország vezetőire! Kérjük Istent, hogy hogy ez a helyzet igazán térdre kényszerítse a döntéshozókat, és Isten felé forduljanak. Legyenek ebben hasznos eszközök azok a hívő emberek, akik köztük vannak.


Az érzelmek jönnek, ha akarjuk, ha nem, legyenek azok jók vagy rosszak. De hogy a jók maradnak-e és hogy a rosszak mennek-e, azért már mi vagyunk a felelősek. Isten Igéje elismeri, hogy az emberek a legkülönbözőbb dolgoktól félhetnek és nem elítéli, nem hibáztatja azokat, akik ilyen érzésekkel küzdenek, hanem foglalkozik velük és megoldást kínál a félelmeikre.​ Tóth Bence írta le gondolatait arról, hogyan gondolkodik a Biblia a félelemről. Az írást a képre kattintva olvashatjátok.   


Nagypénteken nem lesz lehetőségünk arra, hogy az imaházi közösségben emlékezzünk meg Jézus Krisztus haláláról. Ha fizikailag nem is tudunk összegyűlni, a digitális világban közösen lehetünk együtt az Úr előtt. Pénteken 18:00 órától a gyülekezetünk facebook oldalán és a youtube csatornáján elérhetővé tesszük Németi Zsolt felkért lelkipásztorunk nagypénteki igei gondolatait. Nézzétek, hallgassátok!


A gyülekezet az emberi kapcsolatokon keresztül válhat igazi közösséggé, törődjünk egymással akkor is, ha fizikailag nem is gyülhetünk egy helyen össze. Keressük egymást, hívjuk, írjunk a testvéreknek! Mindannyiunknak jó és kedves, ha most még inkább szeretettel és figyelemmel fordulunk a másik felé.

Jöjjetek és lássátok meg!