Hitéleti rendünk a járvány időszakában

Az Agapé Pünkösdi Gyülekezet
KÖZLEMÉNYE
a koronavírus-járvány miatt kihirdetett vészhelyzet hitéleti következményeiről
 
Kedves Testvéreink, Barátaink, Érdeklődők!
2020. március 11-én a koronavírus-járvány miatt rendkívüli jogrendet, veszélyhelyzetet hirdetett a magyar kormány az ország teljes területére. A társadalom iránti felelősségérzettől áthatva, a kényszerű korlátozó intézkedéseket és azok súlyos következményeit elszenvedőkkel szolidárisan úgy döntöttünk, hogy meghatározatlan ideig a gyülekezeti rendünkkel, hitéletünkkel kapcsolatban a következő intézkedéseket vezetjük be.
  1. Vasárnapi istentiszteleti alkalmaink nyilvánosan nem látogathatók. Az alkalmak facebook élővideós közvetítésekben lesznek követhetők, amiket a gyülekezet facebook oldalán érhetnek el az érdeklődők minden vasárnap 09:30 órától. Az istentiszteleti alkalmakhoz kötődő imaközösséget és bibliakör gyerekfoglalkozásokat (vasárnapi iskola) nem tartjuk meg. Az igehirdetések felvételről a gyülekezet youtube csatornáján illetve honlapján továbbra is visszanézhetők lesznek.
  2. Keddi és csütörtöki hétköznapi alkalmainkat március 17-től beszüntetjük. Ugyanakkor március 25-től digitális eszközökkel lehetőség lesz egyidőben imádkozni. A digitális imaóra (videokonferencia) imaórára az AGAPÉ Imaközösség tagjai jelentkezhetnek (jelentkezési lap) vagy küldjetek emailt az agapeima@agapepunkosdi.hu email címre a digitális imaórán való részvétel jelzésével, és azon email cím megadásával, amire a videohívás meghívóját küldhetjük.      
  3. A meghirdetett március 21-i Házaspáros alkalmat és a március 28-i ifjúsági alkalmat elhalasztjuk, az új időpontokról később tájékoztatást adunk.
  4. A március 22-re tervezett testvéri órát elhalasztjuk. Ez egyaránt érinti a lelkipásztor választást és a gyülekezeti költségvetés elfogadását is.
Kérjük testvéreinket és az érdeklődőket, hogy kizárólag a hiteles forrásokból származó információkból (például NEK) tájékozódjanak! A javasolt megelőző óvintézkedéseket tartsák be és különösen figyeljenek a környezetünkben élő idősekre! Egyben kérjük testvéreinket, segítsenek abban, hogy a megváltozott istentiszteleti rend részletei eljussanak azokhoz is, akiknek nincs lehetősége internetes felületeket olvasni.
Mindig, de ebben a helyzetben különösen fontosnak tartjuk, hogy Istenhez kiáltsunk. Gyülekezetünk szervezett imaközösségén keresztül szüntelenül imádkozunk testvéreinkért, környezetünkért, országunkért. A gyülekezet az emberi kapcsolatokon keresztül válhat igazi közösséggé, törődjünk egymással akkor is, ha fizikailag nem is gyülhetünk egy helyen össze. Keressük egymást, hívjuk, írjunk a testvéreknek! Mindannyiunknak jó és kedves, ha most még inkább szeretettel és figyelemmel fordulunk a másik felé.
Az Úr Jézus Krisztusnak kegyelme veletek!
Kelt 2020. március 13. Utolsó frissítés: 2020. március 21. 
 
Németi Zsolt felkért lelkipásztor
Agapé Pünkösdi Gyülekezet vezetősége
Agapé Pünkösdi Gyülekezet presbitériuma
Kategóriák: