Lélek Gyümölcse - Öröm: Fábián Áron

Fábián Áron vagyok, két nap múlva 21 éves és harmadéves egyetemista.
Az első dolog, ami eszembe jutott az örömmel kapcsolatban az a hegymászás volt,  a második is, na jó, a harmadik is.Sejthető, hogyha az örömmel kapcsolatban elsősorban ez jutott eszembe, akkor valószínűleg nagyon szeretek hegyet mászni. Van egy olyan pólóm is, ami jól leírja, hogy mit érzek sokszor: “The mountains are calling and I must go”, amit úgy lehetne lefordítani, hogy “Hívnak a hegyek, és nekem muszáj mennem”.
Egy túrát könnyen párhuzamba lehet hozni az élet bármilyen akadályával:

• elindulsz, még reménykedsz, mert tudod, hogy valami jó vár rád;
• jönnek a kezdeti nehézségek, de még simán bírod;
• aztán egyre jobban fáradsz; 
• majd eljutsz arra a pontra, hogy elég volt;
• de szerencsére vannak mellettünk barátok, akik tovább bíztatnak;
• és végül felérsz a csúcsra, ahol rájössz, hogy megérte fáradoznod és kitartanod.

Bár lehet, hogy a legtöbb akadállyal, próbával így vagyok, de a hegymászással biztos nem. Mászás közben megnyugszom és nem a nehézségek járnak a fejemben, hanem élvezem minden percét. Mindezt nagyban köszönhetem Fábián Atinak, a nagybátyámnak és Apunak, Fábián Zoltánnnak, mert sokat vittek csodálatos hegyek közé felejthetetlen túrákra.
Nézzük meg, hogy mit találunk a Bibliában a hegyekről. Mózes miután kivezette a népet Egyiptomból, felment a Sínai hegyre és a kőtáblákkal tért vissza, miközben az arca sugárzott, mert beszélt Istennel. (2Móz 34:29) Ez a jelenség nálam is megfigyelhető, egy hegymászást követően napokig az élmény hatása alatt vagyok: vidám vagyok, mosolygok és sok emlék jut eszembe az előző nap eseményeiből. A 4Mózes 23:3-4-ben olvashatjuk, hogy Bálám a hegytetőre megy azért, hogy ott megjelenjen neki Isten. Az Újszövetségben Jézus életének több fontos mozzanatában is találkozunk a hegyek jelentőségével. Az egyik ilyen történet, amikor Jézus maga mellé veszi Jakabot, Jánost és Pétert és felviszi őket egy magas hegyre, ahol Jézus ragyogni kezd, megjelenik Illés és Mózes, miközben az Atya azt mondja Jézusról, hogy “Ő az én szeretett Fiam, akiben gyönyörködöm, reá hallgassatok!” (Máté17:1-től) Később Jézus az utolsó vacsora után, az elfogatása előtt az Olajfák hegyére ment a tanítványokkal (Máté 26:30) és ott imában találkozott Istennel. Az utolsó történet kicsit kakukktojás, nem biztos, hogy az elsőként az öröm jut eszünkbe róla: Jézust a Golgotán feszítették meg. De, ha kicsit eltávolodunk és nem önmagában nézzük ezt az eseményt, akkor megértjük a jelentőségét, hiszen enélkül nem lehetne örömhír az evangélium.
Az előbbi történetek alapján elmondhatjuk, hogy a Bibliában a hegyek olyan helyek, ahol az emberek találkoztak Istennel. Számomra a hegyek olyan helyek, ahol láthatom Isten nagyságát, változatosságát, és mindez olyan öröm forrása, amely kifogyhatatlan. A következő igevers találóan összefoglalja, hogyan tekintsünk a teremtett világra. Róma 1:19-20:
“Mert ami megismerhető az Istenből, az nyilvánvaló előttük, mivel Isten nyilvánvalóvá tette számukra. Ami ugyanis nem látható belőle: az ő örök hatalma és istensége, az a világ teremtésétől fogva alkotásainak értelmes vizsgálata révén meglátható.”

(Elhangzott: 2016-02-28-án az Agapé Pünkösdi Gyülekezetben)

Fábián Áron