Lélek Gyümölcse - Türelem: Tfirst Gábor

Tfirst Gábor vagyok, egyetemi hallgató, orvosnak készülök. Jelenleg a gyülekezet ifjúsági missziójában szolgálok. Most az önmagunk felé irányuló türelemről szeretnék beszélni.
Nagyszerű szüleim vannak. Mikor a húgommal kisgyermekek voltunk, édesanyám sokszor mondta nekünk, hogy milyen sok jó tulajdonsággal lettünk megáldva. Ezeket fel is sorolta. A húgomról gyakran megjegyezte, hogy milyen jól kommunikál az emberekkel, hogy nagyszerű az érdekérvényesítő képessége. Bennem többek közt azt értékelte nagyra, hogy mennyire türelmes, és szelíd ember vagyok.
Tinédzser korom végén úgy éreztem, hogy még a jó tulajdonságaim is unalmas, és egy helyben toporgó életre ítélnek. Szemére is vetettem az édesanyámnak, hogy míg a testvéremnek az életrevaló tulajdonságait értékelte, nekem az ilyen „lúzer” attribútumok jutottak. A türelemre egyáltalán nem tekintettem értékként.
Az elmúlt vizsgaidőszakban nagyon magamba fordultam. Az ötödév az egyetemen jóval könnyebb, mint az előzőek, és emiatt már többen is bevállalnak valamilyen munkát, kutatást, stb. Az akkor adódó lehetőségek közt egyáltalán nem találtam magamra. Folyamatosan azt éreztem, hogy nem küzdök eléggé, és már le vagyok maradva a többiek mögött.
Persze ez idő alatt is értek sikerek, kínálkoztak lehetőségek, de én csak arra koncentráltam, hogy „hol kellene már tartanom” a karrierem terén, a párválasztás terén, a hitéletem terén. Egyszer az egyik lakótársam meg is jegyezte, hogy ő még olyan egyetemistát nem látott, akinek ilyen savanyú képe lett volna egy ötös vizsga után. Bíztatott, hogy ünnepeljem meg ezeket a sikereket, de én egyáltalán nem éreztem jogosnak. Így hát erre a pár hónapra eltűnt minden sikerélmény az életemből, és már nem volt semmi, ami motivált volna. A magammal szemben mutatott türelmetlenség kivetült a környezetemben élőkre is, és néha már ellenségesen viselkedtem velük.
Hála Istennek, ez idő alatt már elkezdett foglalkoztatni az, hogy hogyan tudnám az életem adott szakaszában levő örömöket, kihívásokat élvezni, és hálát adni értük. Az imáim rendszeres témájává vált, hogy nem szeretnék olyan ember lenni, aki folyton csak elmaradást lát az életében.
Isten a reggeli imádságaim során, és a barátaimmal való beszélgetéseken keresztül válaszolt nekem.
Egészen megdöbbentő volt arra ráébrednem, hogy mindez csupán döntés kérdése. Rájöttem, hogy legyek bár sok szabadidővel bíró egyetemista, egyedülálló fiú, vagy fejlődésben levő ifi-vezető, de mindezek rengeteg lehetőséget kínálnak. Miért ne éljek velük? Miért hagyjam ki az ez által kínálkozó alkalmakat, beszélgetéseket, ismeretségeket? Miért ne örüljek az ezek révén elért sikereknek? Csak mert az én elképzeléseim szerint nekem már sokkal előrébb kéne tartanom?
Eldöntöttem, hogy nem leszek türelmetlen. Eldöntöttem, hogy élvezni fogom az életem jelen szakaszát. A szabadidőmből nagyon sokat fektettem az ifi-munkába, ami meg is térült. Az egyetemi sikereimet megosztottam másokkal, és igyekeztem megünnepelni. A magammal szemben mutatott türelem nem csökkentette az aktivitásomat, hanem éppen hogy sokkal energikusabb, és motiváltabb lettem. Ez nagyon furcsa volt számomra.

(Elhangzott: 2016-04-17-én az Agapé Pünkösdi Gyülekezetben. Szerkesztett változat.)

Tfirst Gábor