Magához ölelve

Több mint ötven éve ismertem Kárikát. Teljes nevén; Tfirst Gyuláné Gór Klára, aki számomra  a szerénység és a visszafogottság megtestesítője volt. Istentiszteleten az imádságon kívül, nem emlékszem, hogy valaha is hallottam volna a hangját. Annál többet hallottunk róluk, amikor beteg testvéreket látogatva ismerős testvérekről beszélgettünk. Elmondhatjuk, hogy az elmult évtizedekben nem igen volt olyan idős, egyedül maradt, vagy beteg testvérnő, akit testvérével Ancikával együtt rendszeresen ne látogattak volna. Ahogy életkoruk elhagyta a hetvenedik, majd a nyolcvanadik évet, a látogatásokat rendszeres telefonhívások váltották fel. Ezek a bátorítások akkor sem maradtak el, amikor Klárika maga sem tudott már kimozdulni otthonából. Telefonálásai azért hagytak mély nyomot a felhívottakban mert azok nem egyszerű udvariassági érdeklődések voltak. Rendszeres és név szerinti imákban Istentől kérte el azokat a gondolatokat amelyekkel bátorított, vígasztalt. Mint a szülő, aki szavak nélkül is érti gyermekét, ő a hangulat változásokból, a sóhajokból is érzékelte, miért kell imádkoznia. Isten elé vitte a családi, problémáikat, mentális és egészségi gondjaikat.
Volt egy különleges imakérése, a hazafelé vágyó, induló testvérekkel kapcsolatban: "Istenem öleld magadhoz Őt!"   Az utolsó órákban, amikor már csak bólintással tudta jelezni szeretteinek, hogy Istenhez kívánkozik a lelke, érette is elhangzott a sóhaj, és Istenünk magához ölelte Őt!
Elköltözésének emlékeként, aligha nem örökre belém égett egy kép: Krisztus feláll az Atya jobbján, elébe megy hazatérő gyermekének és átöleli Őt, aki végleg hazaérkezett!

Bérczes Lajos

Tfist Gyuláné, Klárikától  2016. március 25-én 9 órakor veszünk búcsút a Kispesti Temetőben (Kispest, Puskás Ferenc u. 3.).