Más nyelveken szólnak

részletek John L. Sherill könyvéből

"...Bennett atya sikeres volt. Londonban született, Chicagóban tanult, utána a szemináriumot látogatta ugyanott és 1953-ban átvette a létért küzdő episzkopalis egyházat Van Nuys-ban. Az ő vezetése alatt a gyülekezet állandóan nőtt, míg végül 2.600 tagja volt, és négy lelkész foglalatoskodott benne.

Bennett atya úgy érezte, hogy személyes hitéletében hiányzik valami. Kilenc éves korában átélte a megtérést, mely melegséget és szeretetet hagyott benne, de erre később nem nagyon tudott eljutni.

1960-ban Bennett atyát egy szomszédos lelkész figyelmeztette, hogy megfigyelése szerint a gyülekezetében valami titokzatos megy végbe. Gyülekezetének két tagján csodálatos változás ment végbe. Ő mindig csak névleges keresztényeknek tartotta őket: de hirtelen elkezdtek minden istentiszteletre eljárni, önként jelentkeztek minden feladatra, időben és adakozásban háromszor annyit tettek, mint azelőtt, barátaikat elhozták. Mikor Bennett barátja érdeklődött, megtudta, hogy azok ketten elnyerték a Szentlélekkel való keresztségét és azzal együtt a nyelveken szólás adományát, amit nem értettek. A gyülekezetben többen ugyanezt élték át, új életet és megtérést láttak rajtuk. Bennett atyát elhívták, hogy menjen el és maga is győződjön meg róla. Részt vett egy imaközösségen lélekkel teli tagokkal, ami annyira nagy hatást tett rá, hogy imádságban kérte, hogy Ő is megnyerje a Szentlélek keresztségét.

"Csakhogy", mondta Bennett atya, "a keresztséget nyelvek nélkül szeretném megkapni."

"Sajnáljuk", mondták neki, "de a nyelvekkel együtt van csomagolva. Ugyanis a Biblia szerint ez a normális következmény."

Bennett atya imádkoztatott velük magáért. Elnyerte a keresztségét, sőt a nyelveken szólást is. Ettől a pillanattól kezdve semmi se volt úgy az életében, mint az előtt.

Mikor a gyülekezetének tagjai észrevették rajta a változást, és megkérdezték, elmondta nekik, mi történt. A következő hetek alatt 70-en kérték a gyülekezetéből a Szentlélek keresztségét és meg is kapták. A gyülekezet legfontosabb tagjairól volt szó: az ifjúsági vezető, a nők vezetője, a segédlelkész. És mind, akik a keresztségét elnyerték, el voltak ragadtatva ettől az élményüktől..."

Lydia látogatása

7. Fejezet.

De ha forradalomban él is az ember, fáradságot kell vennie, hogy a mindennapi életben is részt vegyen. Elmentem a nyárvégi kiárusításra és az elektromos fűnyírógépek árait tanulmányoztam, Tib a gyerekek téli ruhájára gondolt és mint minden évben, kétségbeesetten tapasztalta, hogy kinőtték.

A posta levelet hozott a Keresztyén üzletemberek nemzetközi egyesülteiétől. A mi nevünkre előjegyeztek két helyet a két hónap múlva tartandó konventjükre. Kérnünk kellett, hogy küldjenek csekket. Tehát Charles Maurice nem feledkezett meg rólunk. Az ő elbeszélése alapján a telefonon keresztül érdekesnek gondoltuk ezt a konventet. De most halálosan unalmasnak látszott az egész és már sajnáltam, hogy belementünk a dologba. Egybecsaptam egy leértékelt újság előfizetéssel az elintézetlen dolgok fiókjába. Mindkettő olyan volt, amit majd valamikor felfogok venni. Egy napon!

Most majdnem mindennap beutaztam a városba, a vonattal. Elhatároztam, hogy különböző emberekkel felvételt készítek azokkal, akik nyelveken szóltak és szerettem volna néhány nyelvszakértőnek leforgatni, hogy lássam, mit szólnak ők a dologhoz.

Otthonunk Chappaqua-ban nagyon kiesett, hogy odahívjak valakit. Azért a magnófelvételeket a Guideposta New York citybeli irodájában tartottam.

A Guideposta alkalmazottai már nagyon jól hozzászoktak az energikus pünkösdi személyiségekhez, akik eljöttek, hogy a magnóba beszéljenek. Első ízben így üdvözölték a fogadó tisztviselőnőt: "Jó reggelt, nővér! Itt van Sherrill testvér?" még pedig jó hangosan. A válasz kissé fagyosan rezervált volt. De nemsokára már szinte örültek, ha valaki "nővér"-nek vagy "fivérnek" szólította őket, szinte örültek is ennek a kis változatosságnak az egyhangú irodában.

A felvétel miatt bevezettem látogatóimat a magánirodámban, ahol a magnó állt és becsuktam az ajtót. De ha azt hittem, hogy az alkalmazottakat kizárhatom a felhangzó hangokból, hát csalódtam. A pünkösdiek csodálatosan elfogulatlanok a nyelvek tekintetében. A hangerősség fokozódott,sajátságos szótagok és ritmus ömlött a kis szobából, melyben vendégem és én ültünk, és a másik szoba csendjéből kivehettem, hogy ott felhagytak minden foglalatossággal és minden fül a zárt ajtóra van beállítva.

A "nyelvek" a kávészünetekben jó szórakozási téma lett és jobban érdekelte őket, mint a világ eseményei. Az írónők és szerkesztők között a visszahatás a könnyed vidámságtól a nevetségig fokozódott. Eljött a születésnapom és a szokásos sütemény mellett, amit a hivatal ajándékozott, egy kis csomagot is találtam. Kis váza volt benne, rajta és körül görög betűkkel.

"Számunkra görög, John", állt egy kis cédulán, mely a váza nyakára volt erősítve, "de csináld tovább a felvételeidet! Szívélyes szerencse kívánságaink születésed napjára!"

A gúnyolódás mindig csak tréfából történt. De én mégis a kétkedés kifejezésének vettem, amit sok kollégám érzett ez iránt a jelenség iránt, és ezt meg is mondtam nekik. Dina Donohue, részlegünk vezetőnője egy esős délután amikor szendvicseket hozattunk az üzletből, és a külső irodában egy asztalnál ülve fogyasztottuk. Bejelentette: "Én is tudok nyelveken szólni. Hallgassátok csak."

Könnyen ment: sajátságos, röfögő, értelmetlen hangokat és szótagokat adott ki, nagyon kifejezően adta elő, és hasonlított egy nyelvhez.

Körül tapsoltak Dina folyékony beszédén,de a csendben, ami követte, a titkárnőm azt mondta: "Megmondhatnád, hogy meg tudod különböztetni azt, amit Dina előadott attól, a nyelvtől, amit ezek az emberek beszélnek? Meg kellett vallanom, hogy én a magam személyében nem tudom.

Nincs-e itt az egész probléma összefoglalva? Nem a nyelveken szólók próbálták-e meg, hogy csaljanak, vagy ők saját magukat csalták? Nem változtatták-e át a vallásos felindultság feszültségét és a hagyomány által indít-tatva elvártak bizonyos eseményeket, Isten működését zagyvasággal pótolták, amit akárki tud imitálni ?

Mialatt ezek a gondolatok viharzottak bennem, eljött hozzám látogatóba Lydia.

Lydia Maxamról már több oldalról hallottam. Leggyakrabban úgy írták le, hogy arisztokratikus. Philadelphi-ában élt, az episzkopalista egyház tagja volt, egyike a kevés nem pünkösdinek, akik késznek nyilvánították magukat, hogy a magnómba nyelveken szóljanak.

Az első pillanattól kezdve, hogy az irodámban lépett, nagynak, méltóságosnak és mosolygósnak találtam.

Csak egy feltétellel beszélek ebbe a készülékbe, mondta mikor egyedül voltunk a kis szobában és megmagyaráztam neki a készülék működési módját. Ő azt mondta, számomra a nyelveken szólás mindig imádságot jelent, és a valóságban az is. Felhasználom önt, hogy egy problémáért imádkozzam, melyre a saját értelmem nem talál megoldást rendszerint egy imádságot valaki másért, akinek a körülményeit és komplikációit lehetetlen ismernem.

Tehát, ha ön azt akarja, hogy nyelveken szóljak, meg kell engednie, hogy egy valódi problémáért imádkozzam, legjobb, ha önre vonatkozólag, vagy valakiért, aki önhöz közel áll.

Egy pillanatig gondolkodtam. Nem tudtam semmi különösen sürgősebbet, - de aztán eszembe jutott Tib kéz-irata. Egy elbeszélésről volt szó egy újság számára, ami felett már hónapok óta kínlódott. Az egyik rész a másik után került papírkosárba. És éppen azon a reggelen mondta nekem, - közel a könnyekhez, mint ahogy munka miatt elkeseredve még nem láttam, - hogy holnap lejár a terminus és ő nincs közelebb a megoldáshoz, mint akkor, amikor a megbízást kapta.

Leírtam Lydiának a helyzetet. "Gondolt ön valami ilyenre?"

Igen, mondta. Ha itt lenne a felesége, megkérném, hogy üljön le ott arra a székre. Aztán akkor a kezemet a fejére tenném, és kérném a Szentlelket, használjon ennem csatorna gyanánt, amin keresztül ebbe a helyzetbe belépjen. Azért fogok imádkozni, mert ez is az Ő ajándékainak egyike, hogy tegyen félre minden akadályt, személyes problémát, ami útjában áll a teljes megértésnek, kérni fogom, hogy ezt a történetet az ő saját dicsőségére használja fel. A nyelveknek csupán egy jelnek kell lennie arra nézve, hogy én az akaratomat és értelmemet az Övének teljesen átengedem.

Mivel azonban a személy, akiért az imádságot mondjuk, nincs jelen, Lydia úgy vélte, hogy más valaki foglalja el a helyét. Talán én leülnék a székre és Tib helyett elfogadnám az imádságot? Beleegyeztem és azonnal meg is tettem. A hallgatózók nem fognak zavarni ott az ajtók mögött? Hogy tudom majd személyesen átengedni magam dolognak, amiről oly vegyes érzelmekkel vagyok? De már késő volt visszavonulni. Beállítottam a magnót, a széket az ablakhoz húztam, oly messze az ajtótól, amennyire csak lehetett, aztán leültem. Ugyanabban a pillanatban még rosszabb történt. mint a hallgatózás. Az ablakommal éppen szemben egy divatszalon volt, ahol kb. 15 leány ült a varrógépek mellett, akik, mint észrevettem, egyáltalán nem érdeklődtek a munkájuk iránt. Átellenes ablakunkat már éveken át feszült figyelemmel kísérték. De most első ízben volt ez számomra kínos. Lydia ellenben egyáltalán nem vette észre a környezetünket. Székem mögé állt, mindkét kezét könnyedén a fejemre tette és angolul kezdett imádkozni azért, hogy elháruljanak azok az akadályok, amik Tib termelő tevékenységét gátolják. Az egyik leány szemből átnézett. Valamit mondott a mellette gépelő varrónőnek és már mindketten átnéztek. Becsuktam a szemeimet, hogy kizárjam a zavaró behatásokat. De ezáltal még rosszabb lett, mert most a lelki szemeimmel láttam, hogy az egész gyár személyzete az ablakhoz gyűlik, hogy megnézzék az elegáns dámát, aki a fickó kezdődő kopaszsága felett imádkozik.

A helyzet komikuma túl sok volt nekem. Nevetni kezdtem, bár elfojtva, mert Lydia látható komolysággal imádkozott. Es ebben a pillanatban, mikor én még mindig a nevetéssel küszködtem, valami rendkívüli történt.

Anélkül, hogy a hangja megváltozott volna. Lydia elkezdett nyelveken imádkozni. És pontosan ebben a pilla-natban én szó szerint meleg hullámot éreztem áramlani kezeiből a fejembe, majd gyorsan le a karomba és mel-lembe. Forróság érzete volt, a forróság hatása nélkül. Nem pirultam el és nem izzadtam. Olyan volt, mint mikor valaki egy óriási hőforrás közelébe megy, egy nagy kemence mellé vagy a napra, ahol azonban egyáltalán nem ég meg.

Ez éppen addig tartott, ameddig Lydia nyelveken szólt, bár az érzés nem volt oly erős, mint az első pillanatok-ban. És hirtelen észrevettem, hogy sírok óriási könnyek peregtek le az arcomon, és nyakkendőmre estek. A könnyek éppoly keveset tettek a kedélyállapotomban, mint a hőség, amit a falon levő fűtőtest áraszt magából. A szemben levő épületben levő leányok jelenléte kínosan érződött a tudatomban. Nem mertem kinyitni a szemeimet, mert féltem, hogy velük találom magam szemközt.

Míg Lydia tovább imádkozott, mindig nagyobb zavar vett erőt rajtam. Lydia végül abbahagyta és levette kezeit a fejemről, a széket hirtelen eltoltam az ablaktól és sokáig babráltam a magnón. A külső irodaszobában elkezd-tek kopogni az írógépek.

Lydia nemsokára elkezdett készülődni. Oly hűvös és higgadt volt, mintha a bálszezon megnyitásáról cseveg-tünk volna; de én csaknem egész nap egyedül maradtam a kis irodámban. Úgy éreztem, mintha olyan ember lennék, aki lehajolt, hogy megsimogasson egy kis macskát és helyette oroszlánt fogott. Mi volt az a hatalom, ami Lydia nyelveken szóló imádságával oly kézzelfoghatóan érezhetően a szobába jött? Tévedtem volna, mikor ezt a jelenséget úgy néztem, mint ami valami másra való rámutatás? Volt benne és belőle valami titokzatos erő?

Tib este a vasútnál elém jött és olyan kifejezés volt az arcán, mint egy macskának, amely kanárimadarat fogott és megette.

Mi van a kézirattal, kérdeztem, mialatt a kormánykerék alá csúsztam.

Elküldtem, mondta és átlépett rajta. "Akkor dobtam be, mikor idejöttem. Igazán nem is tudom, ki okozott olyan fáradságot azon a histórián. Oly egyszerű volt, ahogy végül leírtam. Megpróbáltam komplikáltabbá tenni. Ma délután kezdtem hozzá és már meg is van. Ott volt az orrom előtt majdnem magától íródott meg.

Nem meséltem neki semmit Lydia imádságáról. Nem is tudtam, hogy is tudtam ezt megtenni. Világos volt előttem, hogy ezen még sokat kell gondolkoznom, többet kutatnom és kísérleteznem, mielőtt valamit elmondhatok.

Étkezés után ezen az estén három kérdést írtam le. amelyekre választ akartam kapni:

1. / Mond arról valamit a Biblia, hogy a nyelveken szólásnak sajátságos ereje van?

2. / Miért nem alkalmazták oly sok évszázad óta, mikor olyan erő van benne?

3. / Beszélnek azok, akik ma a nyelveken szólást alkalmazzák, erről az erőről?

A Bibliával kezdtem. Másnap reggel elővettem a konkordanciámat és felfedeztem, hogy az Új Testamentumban körülbelül 30 helyen van szó a nyelveken szólásról. De csak egészen felszínesen említi meg, és láttam, hogy a Biblia két különböző jelenségről beszél.

Az elsőt jól ismertem: a nyelvek "jelül" szolgálnak arra. hogy a Szentlélek egy bizonyos hívőbe költözött be. Emellett a nyelvek mellékes jelentőséggel bírnak, csak azáltal van értékük, hogy valamire rámutatnak. A nyel-veknek ez az alkalmazása az általunk ismert könyvek sorozatában első ízben Márk evangéliumában fordul elő, Jézust keresztre feszítik, feltámad a halálból és most megjelenik a tanítványainak, hogy parancsot adjon nekik, hogy az evangéliumot az egész világon prédikálják. "Azokat pedig, akik hisznek, ilyen jelek követik: ... új nyelveken szólnak" /Márk. 16: 17/.

Mivel ezek Krisztus szavai, természetesen ezek a versek nagy tekintélynek örvendenek és a pünkösdiek na-gyon nagyra értékelik őket. De nemsokára felfedeztem, hogy nincsenek általánosan hitelesnek elismerve. A "King-James-Fordítás" visszamegy egy kézirathoz, amit "Cod Alexandrinus"-nak hívnak. Ez az 5. századból származik és tartalmazza ezt a verset. Korábbi kéziratok a 4. századból nem említik. Természetesen a 4. századból Jézus szavai részben szájhagyomány alapján lettek továbbadva, de addig még nem írták le Őket. Talán az állandóan ismétlődő elbeszélések amelyek nagyszámú hívőtől eredtek, győzték meg az írókat, hogy ezeket a szavakat is az írásos örökségbe felvegyék.

Az Apostolok Cselekedetei, melyeket az első század vége felé írtak le és melynél nem fogadják el, hogy később toldásokat tegyenek, több ízben jelzi, a nyelveket, mint a Szentlélek jelenlétének bizonyítékát. Számomra úgy látszik, hogy itt három dologra kell figyelnünk.

1. / A nyelveket elvitathatatlanul bizonyítéknak tekinthetjük arra nézve, hogy a Szentlélek egy személyre, vagy egy ember csoportra szállott."És elálmélkodának a zsidóságból való hívek, akik Péterrel együtt mentek, hogy a pogányokra is kitöltetett a Szentlélek ajándéka, mert hallják vala, hogy Ők nyelveken szólnak" /Apcs. 10:45-46/.

2. / Éppannyira vitathatatlan, hogy a nyelvek annak a következménye, hogy a Lélek az emberen keresztül szól. "Es megtelének mindnyájan Szentlélekkel és kezdének szólni, más nyelveken, amint a Lélek adta nékik szólniok" /Apcs. 2:4-5/.

3. / Maguk a nyelvek kevés figyelmet kaptak. Mikor Péter Cezareában a jeruzsálemi gyülekezetről beszélt. nem vett fáradságot arra sem, hogy a nyelveket megemlítse, bár az nagy szerepet játszott az ottani történtekben. "Mikor pedig én elkezdtem szólni leszálla a Szentlélek Őreájuk, miképpen mireánk is Kezdetben"/Apcs. 11:15/.

Ennyire jelül tekintették a nyelveket a Szentlélek eljövetele tekintetében. De mikor én Pál leveleit forgattam, megvilágosodott előttem, hogy ők ezt egészen más nézőpontból látták. Pál a nyelveket nem csak mint egyszeri kitöltetést nézi, hanem mint folytatólagos tapasztalatot.

Számára ez nem csak fontos, mint Isten jelenlétének bizonyítéka, hanem, mert a gyülekezet az alkalmazása folytán bizonyos áldásokat kap. Ez a Léleknek egy ajándéka

a hívők-használatára. Ezt a többi nyolc másik adománnyal együtt kell használni, hogy Isten népe épüljön. Pál szerint a nyelvek háromféle módon nyerhetnek különös értéket.

1. / A nyelvek segítségül vannak, hogy Istent személyes imádságban dicsőítsük.

2. / Segítségül vannak a hívőknek akkor is imádkozni, ha nem tudják, miért imádkozzanak. 3. / A gyülekezeti imaórán a nyelveken szólás egy kijelentés volt, ami által - ha volt magyarázó -Isten egyenesen a hívőkhöz szólt.

Az első korinthusi levél 54 körül lett megírva. Pál Efézusban élt, mikor azt a hírt kapta, a korinthusi gyüleke-zetnek nehézségei vannak. Szabálytalanságot és félreértéseket emlegetnek, amik a gyülekezeti életben előfordullak, még zavarok és rendetlenségek is vannak, a nyilvános imádkozásban, annak következtében, hogy a Lélek adományait, különösen a nyelveket, rosszul használják. Levelében a tizenkettedik tizenharmadik és tizennegyedik rész ajánlja ezeknek az alkalmazását. Különösen megemlékezik a nyelvekről. De ha Pál itt óvja a híveket, hogy kegyelmi ajándékaikat ne használják fel rosszul, egyidejűleg számunkra tisztán megmondja, hogy hogyan kell azokat alkalmazni. Átnéztem a három fejezetet és jegyzeteket csináltam.

Legelőször is felfigyeltem Pál álláspontjára a korinthusi eseményekkel kapcsolatban. Nem mutat elsietett meglepetést azon, ami "Ott történt". Azok az állapotok számára nem voltak ismeretlenek. Anélkül, hogy mé-lyebben belemenne úgy nézi azokat, mint krisztusi tudósítást, csak arra figyel, hogy minden jó rendben menjen tovább.

Pál a Szentlelket úgy tekinti, mint a nyelvek forrását. "Mindenkinek azonban haszonra adatik a Léleknek kije-lentése. Némelyiknek ugyanis bölcsességnek beszéde adatik a Lélek által... másiknak nyelvek nemei, másnak pedig nyelvek magyarázása" /l.Kor. 12:7, 10/.

Hiszi, hogy felhasználásuk Isten parancsa. "Isten rendelt az anyaszentegyházban. .. nyelvek nemeit" /l.Kor. 12:28/.

De ügy tekinti a nyelveket, mint egyet a sok adomány közül, melyekben a Szentlélek megnyilatkozik. Az egészben kilencet nevez meg:

Bölcsesség beszéde, megismerés beszéde, a hit, gyógyítás adománya, csodatevő hatalom, jövendőmondás, lelkek megítélése, nyelvek nemei, nyelvek magyarázása.

Pál az adományokat, a nyelveket is, Isten által bizonyos célra adott ajándéknak tekinti. "Mindenkinek azonban haszonra adatik a Léleknek kijelentése" /l.Kor. 12:7/.

A nyelvek feladata különösen abban van, hogy azt, aki használja, erősítse. "Aki nyelveken szól, magát építi" /l.Kor. 14:4/.

Ha magyarázat kíséri, szintén azt eredményezi, hogy a gyülekezet épül. "Hogy mikor egybegyűltök, mindeniteknek van nyelvet vagy magyarázata. Mindenek épülésre legyenek" /l.Kor. 14:26/.

De a nyelvek sem tartoznak a legnagyobb, legfontosabb adományokhoz, Pál a felsorolás végére teszi. "És pedig

némelyeket rendelt az Isten az anyaszentegyházban először apostolokul, másodszor prófétákul, harmadszor tanítókul, azután csodatevő erőket, aztán gyógyításnak ajándékait, gyámolokat, kormányokat, nyelvek nemeit /l. Kor.12:28/.

Pál a nyelveket az imádkozás egy formájának tekinti "Mert ha nyelvvel könyörgök... " /l. Kor. 14:14/.

Ezt a formáját az imádkozásnak többnyire hálaadásnak és dicsőségmondásnak használja. "Mert ha a lélekkel mondasz áldást" /l.Kor. 14:16/.

A nyelvekben lehetőséget lát az imádkozásra, mikor az értelme nem talál semmi kiutat. "Hasonlatosképpen pedig a lélek is segítségére van a mi erőtelenségünknek. Mert azt, amit kérnünk kell, amint kellene, nem tudjuk: de maga a Lélek esedezik érettünk kimondhatatlan fohászkodásokkal. Aki pedig a szíveket vizsgálja, tudja, mi a Lélek gondolata, mert Isten szerint esedezik a szentekért" Róm. 8:26-27/.

Nem elméletileg beszél hanem személyes tapasztalat alapján, ő maga is sokszor használja a nyelveket. "Hálát adok az én Istenemnek, hogy mindnyájatoknál inkább tudok nyelveken szólni" /l. Kor. 14:18/.

Nemcsak beszél, hanem énekel is nyelveken. "Énekelek a Lélekkel, de énekelek az értelemmel is" /l.Kor. 14:15/.

Nem várja, hogy a nyelveken szólást mások megértsék. Mert aki nyelveken szól, nem az embereknek, hanem Istennek.

Nem hiszi, hogy a nyelvek mindenkinek megadatnak." Vagy mindnyájan szólnak-e nyelveken?" /I.Kor. 12:30/. Értelem szerint ez negatív felelet. Nem, nem mindenki beszél nyelveken, A pünkösdiek rámutatnak, hogy Pál ebben a három fejezetben a nyelveket csak mint adományt említi és nem a Lélekkel való keresztség első jeleként. Az ő hite szerint, mindenki, aki ha röviden is, a megkereszteltetése pillanatában nyelveken szól, teljesen mindegy, hogy később megkapja-e adományként mindennapi keresztény élet ajándékaként.

Bár óv attól, hogy helytelenül használják, meghagyja

a korinthusiaknak, hogy nyelveken szóljanak. "Szeretném ugyan, ha mindnyájan szólnátok nyelveken......"/l.Kor.4:5/. és....."a nyelveken szólást se tiltsátok" 1.Kor. 14:39/.

Ha az Új Testamentum írói a nyelveknek ezt a két jelentőségét, mint jelet és mint adományt ismerték, és azokkal olyan jelentős áldások jártak, miért tűntek el azok a gyülekezetekből?

Erre a második kérdésemre azonnal találtam választ: egyáltalán nem.

A kereszténységben a nyelvek az évszázadok folyamán szerepet játszottak. Nem tulajdonítottak neki semmi értéket, valószínűleg Pál óvó figyelmeztetése miatt, amiket hangsúlyozott. Azok, akiknél előfordult, annyira hallgattak róla, hogy az előfordulására való utalást könnyen mellőzni lehetett. De amint keresni kezdtem, azonnal ott voltak.

Már a 2. század második felében néhány hívő panaszkodott amiatt, hogy a gyülekezet elvesztette gyújtótüzét. Montanus alatt egy ébredés arra indította keresztényeket, hogy új pünkösdöt várjanak és várják ennek kísérő jelenségeit, ahogy az első pünkösdkor volt.

Először kedvezően fogadták a Montanizmust, ketten a korai egyház legtekintélyesebb és legbefolyásosabb atyái közül, Tertullianus, Ireneus, úgy látták, hogy a mozgalomnak fontos mondanivalói vannak és támogatták. De mikor a nyelvek és más karizmatikus jelenségek léptek fel, Róma túlzásoktól félt. A montanizmust. istenkáromlás ürügyén kárhoztatták és Tertullianus és Ireneus befolyása sem tudta a panaszokat enyhíteni.

Más alkalmakkor is bukkantak fel adományok, ahol nem lettek kárhoztatva.

Augustinus. aki a 4. században élt. írja: "Mi még mindig azt tesszük, amit az apostolok, mikor a samáriabeliekre kezüket tették és a Szentlelket rájuk kérték. Elvárjuk, hogy a megtértek nyelveken szóljanak."

Szintén a 4. századból értesülünk, hogy St. Pachomius, az első keresztény kolostor alapítója egészen jól beszélt görögül és latinul, holott egyiket sem tanulta. Ez a titokzatos képesség, hogy nem tanult nyelvet beszél valaki, felbukkan a 14. és 16. évszázadban is St Vincent Ferrernél és Xavieri szent Ferencnél.

Nagy ébredéseknél megjelennek a nyelvek. A korai Waldensok ismeretlen nyelven beszéltek, éppígy a janzenisták, kvékkerek, a sékerek és a metodisták. "Mialatt az Úrra vártunk", írja W. Braithwaite, egy tudósításában egy kvékker összejövetelről, "gyakran kitöltetett reánk a Szentlélek és mi új nyelveken szóltunk."

A 19. század kezdete óta több eredeti forrás anyagot is találtam a könyvtárban, amik mind a nyelvekre utaltak.

Skócia, 1830. Mary Campbell egy fiatal lány misszionáriusnő szeretett volna lenni. Mialatt egy este ismerősivel együtt imádkozott, ismeretlen nyelven kezdetett szólni. Először azt hitte, hogy ez egy nyelv, ami a missziói munkájában segítségére lesz, de többé sohase tudta újra csinálni.

Anglia 1834. Egy fiatal, modern prédikátor a londoni presbiteriánus egyháznál, Edward Irving, a gyülekeze-tében nyelveken szólókat fedezett fel.

USA 1854. Egy bizonyos V. P. Simmons nyelvekről tesz említést Angliában. Ugyanabban az évben Mathewson presbiter nyelveken szólt, és E. Burnusz megmagyarázta.

USA 1855. A normannok Nauvoo-ban Illinois, az Ő kolóniájukban nyelveken szóltak. A hitcikkelyük 7. részében kimondják: hisznek a nyelvekben, bölcsességmondásban, kijelentésekben, víziókban a gyógyításokban és a nyelvek magyarázásában.

Oroszország. 1855. Mélyen a cári Oroszországban a Görög Ortodox egyházban pünkösdi jelenségek voltak. Anglia. 1873. Moody prédikációja folytán nyelveken szólások jelentkeztek. Moody Sunderlandban volt és R. Boyd ezt írta róla: "Mikor beléptem a helyiségbe, a gyülekezet szinte tűzben égett. A fiatal férfiak nyelveken szóllak és prófétáltak. Mit jelenthet ez? Nem mást, mint hogy Moody ezen az estén beszélt nekik."

USA. 1875. R. B. Swan egy Providence-beli pap, írja: "1875-ben az Úr elkezdte kiönteni az Ő Lelkét. Feleségem és én együtt, másokkal közösen beszéltünk az "ismeretlen nyelven."

USA. 1879. Arkansasban W.Jethro Walthall beszélt nyelveken. "Nem is tudtam, hogy a Bibliában ilyen tanítás van a Lélek keresztségéről, és a nyelveken szólásról" írta.

Örményország 1880. Kara Kalában az örmény presbiteriánusok között erős pünkösdi mozgalom van nyelveken szólással.

Svájc 1880. Maria Gerber értesít, hogy különösen nagy örömet ír, mikor mint írja "izzó szívemet átadtam a Léleknek", lelki énekeket énekelt olyan nyelven, amilyent sohasem tanult. Később Amerikába jött, anélkül, hogy angolul tudna. Mikor egy napon beteg barátnőjéért imádkozott, mindkettőjük csodálkozására hibátlan angol nyelven csak úgy ömlött ajkairól a szó.

Az a különbség az alkalomszerűen megjelenő nyelveken szólás és a pünkösdi mozgalomban megjelenő nyelvek között, amelyek a 20. század elején kezdődtek, látszólag abban van, hogy Charles Parham-ig és az ő biblia-iskolájáig Stone's Follyban senki se tulajdonított jelentőséget a nyelveknek. Nem tettek kísérletet, hogy lefordítsák, és nem volt evangéliumi mozgalom, kívánság, hogy ezt felébresszék. A nyelvek elszigetelt jelenség maradtak, véletlenül történtek, és nem figyeltek rá. De megmaradtak.

A könyv megvásárolható a keresztény könyvesboltokban, az Agapé Pünkösdi Gyülekezetben és a Magyar Pünkösdi Egyház Országos Titkárságán.