Advent harmadik vasárnapjára

„Te hogyan várakozol? Mivel töltöd a várakozás idejét?” – kérdezte lelkipásztorunk Advent első vasárnapján az igehirdetésében. 
A kérdéstől nem tudtam szabadulni, talán nem csak Advent okán. 
A türelemmel és a várakozással szinte mindig gondom volt. Nehezen viselem a tétlenséget, pihenni is aktívan szeretek, belső tempóm folytonos cselekvésre ösztönöz és gyakori, hogy párhuzamosan több dolgot csinálok. Mindez rendben is lenne, ha közben nem érezném úgy, hogy mások indokolatlanul lassúak és emiatt „akadályoznak”. Akik NEM „a türelem mintaképei”, azok jól tudják, hogy mennyi felesleges feszültséget és konfliktust generál a viselkedésük a szeretteik, barátaik, kollégáik körében ez a jellemvonás.
Az utóbbi időben egy önreflexió során szembesültem azzal, hogy valójában kicsit lemondtam arról, hogy ezen a területen fejlődjek. Érdekes, hogy Pál apostol a Lélek gyümölcsei között a türelmet is említi (Galata 5:22), ez egyrészt reménységet ad, másrészt kihívást is jelent.
Egy péntek délután a heti bevásárlást akartam elintézni, de csúcsforgalommal találtam magam szembe a szupermarket felé vezető úton. A kerülő útvonalak is beálltak, és amikor rájöttem, hogy a 10 perces út helyett már 30 perce ülök az autóban, akkor a szokásos reakciók éppen elkezdtek volna beindulni… de valahogy egy pár kérdés ugrott be helyettük: „Rohansz valahova? Vár valaki otthon? Miért is kell most sietned?” A válaszaim alapján hoztam egy döntést: „Nem fogok bosszankodni, hanem inkább zenét hallgatok vagy felhívom anyukám és amíg araszolgatok, addig is hasznosan telik az idő.” Egy óra volt az út, és magam is meglepődtem, amikor békésen és mosolyogva szálltam ki az autóból, hogy keressek egy bevásárlókocsit. Így is lehet várakozni?
Az adventi időszak egy olyan izgatott várakozás a keresztény világban, amikor minden az igazi ünnep elérkezésére van kihegyezve. Hányszor hallottuk már, hogy nem a célba érkezés pillanata az igazi öröm, hanem az oda vezető út. Lelkipásztorunk korábban említett adventi kérdése is ezt a gondolatot és választ érlelte meg bennem:  „Szeretném az idei várakozást, az idei adventi utamat hasznosan tölteni. Észrevenni, ha másnak egy kis szívességre, kedvességre, jó szóra, egy érintésre, egy ölelésre, egy kézfogásra, egy emailre, egy telefonhívásra, egy kis figyelmességre, vagy éppen a dugóban egy sávváltásra van szüksége.” 
Mennyi és mennyi lehetőség adódik ezekre, csak nyitott szemmel kell járni, „mert a teremtett világ sóvárogva várja az Isten fiainak a megjelenését” (Rm 8:19). Legyünk Istenfiak, és ne csak Adventkor.

Fábiánné Oszkó Hajni

Fábiánné Oszkó Hajni
2015-12-13

 

Kategóriák: