Befőttek vaspolcokon

Özv. Simon Sándorné, Julika néni, leánykori nevén Bolvári Julianna 1925. november 17-én született a Bács- Kiskun  megyei Homokmégyen,  Bolvári János és Koch Julianna legidősebb gyermekeként. Julika néni sokszor emlegette, hogy csecsemőként hívő katolikus édesanyja elvitte őt a templomba és felajánlotta Szűz Máriának. Később több testvére is született. Édesanyját korán, iker testvérei születése közben elvesztette.
Még tizenéves volt, amikor a jobb megélhetés reményében Budapestre került. Egyik homokmégyeni hazalátogatása során –  édesanyja már nem élt - apját az italboltban, kis testvéreit szétszórtan a falu utcáin, árokpartjain találta. Még csak 16 évesen ekkor úgy döntött, hogy testvéreit magához veszi, Budapestre költözteti és felneveli őket.  Így is tett: nem csak felnevelte védenceit, de segítségével szakmát is kitanultak testvérei. 
Férjhez ment.A Budapest Fő utcai kapucinus templomban tartották az egyházi esküvőjüket, misére is idejárt  és szolgált itt hosszú ideig: az egyháztól kapott mosógéppel mosta a templomi terítőket, textíliákat, vasalt, rendet tartott az oltár körül és gondoskodott virágról. Férje lövést kapott a háborúban, dolgozni nem tudott, ápolni kellett, később az anyósát is. Előfordult, hogy  a kis lakásában  nyolcan  laktak, annak ellenére, hogy a Simon házaspárnak gyermekeik nem születtek. Voltak, akik biztatták, hogy váljon el, nem tette, 1980-ban özvegyült meg.
Óvodai dadus volt az ötvenes években. A gyerekek nagyon szerették. „A fejem tetejére is felmásztak, amikor leültem” – emlékezett később vissza erre az időszakra. A Katolikus Karitásznál dolgozott évtizedekig, ahol idős, sokszor magatehetetlen emberek gondját viselte:  napi rendszerességgel látogatta, ebédet és vacsorát vitt vagy  emelte vissza őket az ágyba, törékeny alkata ellenére.  A gondjára bízottak közül, aki kérte, mindegyiket a maga templomába kísért el istentiszteletre, így lett rendszeres látogatója református, evangélikus, görög katolikus templomoknak vagy zsidó zsinagógáknak, ahol, együtt énekelt zsoltárokat vagy olvasott fel az Írásokból gondozottjai helyett.  Gyakorlati ökumené volt ez, ami már akkor sem mindenkinek tetszett. Egészségében maradandó nyomokat hagyott a hosszú, fizikailag is megterhelő szolgálat, de megszenvedett és hiteles személyes tanúja volt az emberi kiszolgáltatottság és az isteni szeretet találkozásának mások életében, amiről, ha mesélt, még jobban fénylett a szeme  idős arcredői közül.
Gyógyeszköz gyártót keresett, így került a Dózsa György út 7. számú ház belső udvarába. Ott talált egy épületet, de nem az volt, amit keresett, hanem egy pünkösdi imaház, rajta egy tábla, istentiszteleti időpontokkal. Valami hívta vissza, oda  kellett mennie istentiszteleti időben is. Amikor belépett, bár senki nem ismerte őt, olyan szeretettel fogadták, hogy abban a pillanatban otthon érezte magát. Panyikné! – Julika néni sokszor emlegette testvérnőnk nevét, aki olyan szeretettel fogadta, hogy utána mindig visszajárt a gyülekezetbe.
Egy előre hívás alkalmával a szószékhez ment és Fábián Attila  testvér, gyülekezetünk akkori  lelkipásztora imádkozott érte, ekkor Szentlélek keresztségben részesült. Máskor igen beteg volt, mégis elment az imaházba, a fejét megkenték olajjal, imádkoztak érte és meggyógyult.
Julika néni  kérésére a gyülekezet – bár  nem gyakorlata ez – eltartási szerződést kötött vele, 1997. október 1-én. A kialakult szeretetteljes testvéri kapcsolat, no meg a szerződéses viszony miatt gyülekezetünk tagjai rendszeresen látogatták őt, értesítették egymást az állapotáról, ha szükséges volt, de élete történései nem voltak a véletlenre bízva, egy állandó figyelemmel kísérője is volt.
Köszönetet mondunk a szomszédoknak, akik figyeltek idős testvérnőnkre!
Előrehaladott kora és egészségi állapota már nem tette alkalmassá önálló életvitelre, ezért 2009-ben a lakóhelyéhez közeli Máltai Szeretetszolgálat Fő utcai Idősek Otthonába került. A  beilleszkedési nehézségek után reményteli bátorítója lett lakótársainak. Kötött-horgolt, ritkán tudott csak ülni és beszélgetni. Rendszeresen járt az otthonbeli istentiszteletekre és misékre, és másokat is erre biztatott.
Köszönjük a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Idősek Otthona vezetőinek és munkatársainak a szakszerű és türelmes gondoskodást, Isten áldását kérve további munkájukra!
Lakása az évtizedek alatt mindennel megtelt zsúfolásig, de így is feltűnő volt, hogy mennyi sok befőtt van. Vaspolcokat gyártatott "azért, hogy ne legyen tűzveszélyes" – állította.  Csak nehezen tudtuk rávenni arra, hogy egy kicsit könnyítsünk a lakáson, válogassuk, rendezzük a befőtteket. Kizárólag a gyülekezeti Hajlék Misszió számára engedte, hogy a sok befőttből valamennyit elvigyünk,  "szigorúan a hajléktalanoknak" – ahogy kérte. A 30-40 éves befőttek fogyasztásra már régen alkalmatlanok voltak, ezt ő is tudhatta – ezért kerültek inkább a vaspolcok alá –, csak nem merte bevallani magának, mert a befőttek sok, áldozatos munkája pénz helyetti részbeni fizetségei voltak.
Julika néni még a 'nagy generációhoz' tartozott, azokhoz, akik már felnőttként élték át a 2. világháború szörnyűségeit és a következő nehéz évtizedeket: sok mindent kibírt, túlélt. A törékeny asszony családfenntartó és terhek hordozója volt évtizedeken keresztül. Hogyan? Talán mert Istenben vetett hite volt –  de két lábon járt a Földön. Hite nem csupán érzelmeken és megtapasztalásokon alapult, hanem Isten igéjének ismeretén is. Nemcsak olvasta és tanulmányozta a Bibliát, hanem az igei felfedezéseit vastag füzetek teleírásával rögzítette.  A bibliai versek idézése mindennapi beszédének része volt. 
2016. év elején egészsége nagyon megromlott, többször vissza kellett vitetni a János kórházba. Halálos ágyán, már nagyon lefogyva, szavát alig hallva, Jóbot idézve mondta: ha a jót elfogadtuk, a rosszat is el kell, hogy vegyük Tőle. Végül Krisztus kereszthalálára mutatott, hogy Ő sokkal többet szenvedett a mi bűneinkért a keresztfán.
Búcsúzunk Tőle az Agapé Pünkösdi Gyülekezet, rokonai, szomszédai, a Máltai Szeretetszolgálat dolgozói (ha ott lesznek) a Katolikus Karitász munkatársai, (ha ott lesznek).
 

D. Nagy András

Özv. Simon Sándorné, Julika nénitől 2016. április 8-án 13 órakor veszünk búcsút az Új Köztemetőben (X. kerület, Kozma u. 8-10.).