Simonfalvi Lajos (1942-2018)

"Nem halok meg, hanem élek, és hiretem az Úr tetteit!" (Zsolt 118:17)

Utoljára 2016. március 25-én, Nagypénteken, feleségem búcsúztatásán találkoztunk a Kispesti Temetőben. Mint régi jó barátok, és hittestvérek üdvözöltük egymást. Megígérte, hogy hétfőn meglátogat, ha tud. De nem tudott, mert betegsége miatt vissza kellett mennie az Államokba. Azóta felesége, Editke is eltávozott, oda, ahol most már újra együtt lehetnek.
Szülei gyülekezetünk veteránjai, alapító tagjai voltak. Lajos 1942-ben született, 1959-ben merítkezett be és gyülekezetünk szolgáló tagja lett. Zenélt és kamarakórust vezetett - emelkedett szinten -, az elmúlt századok szakrális zenei anyagának felhasználásával.  
1961-ben ismertem meg, mint 19 éves fiatalembert. Felsőfokú technikumot végzett. Érdeklődése több irányba kiterjedt, széleskörű ismereteket szerzett a zene és a teológia területén.
1970-ben, a Debreceni Református Teológiai Akadémián lelkészi diplomát szerzett, kiváló eredménnyel. Lelkipásztori szolgálatát Pécelen kezdte, majd 1976-tól két évig a Budapesti Dózsa Győrgy úti Gyülekezet lelkész-lelkipásztora volt. Tehetségével, szorgalmával más evangéliumi közösségeknél is számunkra „rangot” szerzett. A Szabadegyházak lelkészképzőjében görög nyelvet tanított. Egy ideig a szövetség titkára, éveken keresztül a közösség vezető testületeinek tagja volt. Kiváló angol és német nyelvtudásának köszönhetően a közösség leghitelesebb tolmácsa és fordítója. Tanított a PTF-en, még nyugdíjas idejében is. Az utóbbi időben színvonalas teológiai kutatómunkát végzett, aminek befejezésére és felsőszintű hivatalos minősítésére számára már nem adatott sem lehetőség, sem idő. 
Egyéni hitének és teológiai megalapozottságának alapja szigorúan a Biblia volt. Itt nem ismert pardont. Emlékszem, ilyen tárgyú beszélgetéseink során néha megakadtunk. Nem vitatkoztunk, csupán ... eszmét cseréltünk. 
Legidősebb fia: Zsolt, korán eltávozott. Ő is hívő, szolgáló keresztény volt, gitározott. Másik fia: Gábor, fuvolaművész, és Krisztián hosszú ideje az Egyesült Államokban élnek. Ők voltak szüleik támaszai a szülők ott tartózkodása idején.                                                                       
Hosszan tartó betegsége alatt a kezelést legnagyobb részt a tengerentúl végezték. Mindenütt lelkészként mutatkozott be és tett bizonyságot Krisztusáról, akit szolgált. Főorvosai és a kórházi igazgatók annyira tisztelték és szerették, hogy az igen magas kórházi ellátás költségeit meghitelezték, majd ők kerestek szponzort, alapítványokat a költségek rendezésére. 

Nem akkor hal meg az ember, amikor megöregszik, vagy, ha beteg, hanem amikor megérkezik fentről a hívó szó. Ez számára 2018. február 1-én érkezett. Miközben gyermekei fogták kezét, és a már eltávozott feleségre és édesanyára emlékeztek, Simonfalvi Lajos testvérünk, előjárónk, gyülekezetünk egykori lelkipásztora megtért Urához, akiben hitt, és akit szolgált.
Életéért hálát mondunk Istennek. Emlékét szívünkben megőrizzük.

Budapest, 2018. február 2.

Tfirst Gyula