ifi alkalom

péntek, 2013, február 15 - 16:30

Téma: Az élet szentsége
Felelős: Fábián Attila

Ez alkalommal kifejezetten a fiatal felnőtteket is várjuk a február 15-i ifi alkalomra, hiszen a témánk komolysága sok olyan kérdést vet fel, ami bizonyos fokú érettséget is megkövetel. Terveink szerint 3 kisebb csoportban fogunk beszélgetni: a fiatal felnőttek, a tini lányok és a tini fiúk. A múlt heti témához hasonlóan, valószínűleg ez a téma is parázs vitákat, sok hozzászólást fog eredményezni. Nem csak azért fontos, hogy beszéljünk ilyen kérdésekről, hogy mindenki kialakíthassa saját véleményét a témában, hanem azért is, hogy a környezetünkben élő barátaink, ismerőseink felé szükség esetén tudjunk tanáccsal szolgálni.

Mit jelent az "élet szentsége"?

Az élet szentsége nem szabály, hanem értékrendbeli megállapítás. Az élet védelmét annak értéke teszi szükségessé. Ez igyekezettől és eredményektől független adottság, nem feladat, hanem ajándék, amelyből mindannyian egyenlő mértékben részesülünk a teremtő Isten nagylelkű jósága folytán. Ez adja meg minden más emberi érték megvalósításának lehetőségét, az emberi méltóság és az Isten ember felé irányuló szeretetének az alapját is.

Életünk nemcsak saját, emberi igyekezetünk gyümölcse, hanem Isten ajándéka is. Nemcsak szüleink arcát ismerjük fel önmagunkban, hanem teremtő Istenünk képmását is.

Ezek a keretek nem előre megszabott merev korlátok. A határvonalak tartalmát nem lehet történelmi körülményektől függetlenül végérvényesen megszabni. Ez alól a megállapítás alól csak egy kivétel van. Ez a halál felé vezető út választásának tilalma, amit a józan ész és a vallásos meggyőződésünk egyaránt támogatnak. A "halál" fogalmát tág értelemben használva ide kell foglalni mindazokat a biológiai, kulturális tényezőket is, melyek az emberi életet lehetőségének alapját és feltételeit biztosítják. A természetes felfogással szemben a halál a hívő számára nemcsak az élet végét jelenti, hanem egy új élet kezdetét is, nemcsak az emberi lehetőségek további kibontakozását akadályozza meg, hanem egy új létrend kezdetét is megadja. A megváltó és üdvözítő Isten ingyenes ajándéka ez, amit nem lehet kiérdemelni, amit nem lehet a halál szabad választásával mintegy elővételezni. Ebben az összefüggésben nézve, a halál választása a lehetetlen megkísérlése lenne, ugyanaz az igyekezet, amely a Szentírás tanúsága szerint az eredeti bűn lényege is volt.

A vallásos hagyományokból kiinduló vizsgálatnak megvan az a veszélye, hogy csak azok számára van meggyőző ereje, akik elfogadják magát a vallásos tanítást vagy hagyományt is. Az élet értékelése azonban valamilyen formában minden vallásos hagyományban megtalálható, az élet alapvető fontossága magától értetődő feltevés, azok közé az alapvető igazságok közé tartozik amik nem szorulnak további bizonyítékra, amiknek valójában nincsen távolabbi bizonyítéka. A történelem azonban azt is bizonyítja, hogy az élet feltétel nélküli védelme, az emberi élet kioltásának kategorikus tilalma nem valósítható meg a bűnnel terhelt ember világában. Az emberölés általános tilalma alól minden kornak és minden vallásos hagyománynak megvannak a megengedett kivételei. Mindezideig még nem tudtunk olyan társadalmi rendet teremteni, amely bizonyos körülmények között ne tenné azt szükségessé.

Az élet védelme egyre népszerűbb témává válik napjainkban és az erre irányuló igyekezet egyre nagyobb figyelmet kap. Mi annak a generációnak a tagjai vagyunk, amelyiknek sikerült az atomhasítás és a genetikus kódex titkainak megfejtése. Az atomenergia felszabadítása azonban nem tette jövőnket biztosabbá. Nemcsak a jövő energiaforrását találtuk meg, hanem jövőnk elpusztításának lehetőségét is. Itt nemcsak az atomháború lehetőségére, hanem a sugárzás okozta szennyeződésre vagy a Three Mile Island és a Chernobil típusú balesetek fenyegető lehetőségére is gondolnunk kell. A genetikus kódex megfejtése hasonlóan nem csak a genetikus rendellenességek orvoslásának lehetőségét biztosítja, hanem végzetes tévedések, vagy a rosszindulatú visszaélés lehetőségét is. Technológikus civilizációnk nemcsak a látszólag korlátlan fejlődés lehetőségét teremtette meg, hanem az orwelli látomás olyan változatának kibontakozását is lehetővé tette, amihez képest a hitleri vagy sztálini diktatúrák eltörpülnek.

Feladatlap

A feladatlap, ami alapján beszélgetni fogunk, letölthető ide kattintva.

Források:
Magyar Elektronikus Könyvtár: Bioetika vázlatok: Az emberi élet szentsége: http://mek.oszk.hu/00100/00162/html/bioeth1.htm
Bioetika Blog: az élet szentsége: http://bioetikablog.hu/tag/az-elet-szentsege
http://civilliberty.about.com/od/abortion/tp/Pro-Life-vs-Pro-Choice.htm
http://www.foxnews.com/story/0,2933,363497,00.html