Igehirdetés: Pataky Albert - 2014.03.02.

A süket-néma meggyógyítása

Mk 7:31-37 31 Jézus ezután visszatért Tírusz vidékéről. Szidónon át — a Tízváros vidékén keresztül — a Galileai-tóhoz ment. 32 Odavittek hozzá egy férfit, aki teljesen süket volt, és beszélni is alig tudott. Kérték, hogy tegye rá a kezét, és gyógyítsa meg. 33 Jézus egy kissé távolabb vitte a tömegtől, és a fülébe dugta az ujját. Majd a megnyálazott ujjával megérintette a férfi nyelvét. 34 Ezután feltekintett az égre, felsóhajtott, és ezt mondta: „Effata!” Ez azt jelenti: „Oldódj meg!” 35 Ekkor a férfinak meggyógyult a hallása, és a nyelve is megoldódott: rendesen tudott beszélni. 36 Jézus megparancsolta, hogy erről senkinek se beszéljenek. De minél jobban tiltotta, annál inkább terjedt a híre. 37 Mindenki nagyon csodálkozott a süketnéma gyógyulásán, és ezt mondták: „Milyen jól tesz mindent! A süketek fülét megnyitja, a némák nyelvét pedig megoldja!” Hozz el másokat is! Jézus körül mindig sokan voltak. A betegek meggyógyultak. A beszédhez jó hallás is kell. Akik körülötte voltak, tudták hogy Jézushoz kell vinni. Ha jól érzed magad a gyülekezetben, mert itt Jézussal találkozhatsz, hozz el másokat is. Bűnös luxus, ha ezt nem osztjuk meg másokkal is, akiknek szüksége van rá. Ha te ismered a szabadítót, ismertess meg vele másokat is. Jézus félrevon Tegye rá a kezét, látni akarták. Az ember szeretne gyors és látványos megoldásokat. De Jézus nem ezt tette. Megtehette volna, de inkább félre vonta. A közösségnek van előnye, hogy alkalmazkodnak hozzá az emberek. A vallásossagnak megvan ez a hatása is... ebből könnyen lehet képmutatás. De Jézus félrevon. Szeretne csak velünk lenni. Manapság sokszor nem töltünk vele elég időt félrevonulva. A gyógyulás fázisai. A fülével kezdte. Félrevonta, hogy amikor először hall, őt hallja. Ahogy a magzat az anya beszédét hallja, amikor megszületik megismeri. A gyülekezetben is fontos, hogy Jézust halljuk. És csak azután érintette még a nyelvét, amikor már jól hallott. Fontos, hogy a beszédünk jó legyen. Könnyű beszédben vétkeani, de fontos, hogy előbb halljunk, mint ahogy beszélni kezdünk. Ha Jézust hallod először, mások felé is megnyílik a fülük. Hallgassuk még először őket, mielőtt megmondják a "tutit". Ha így teszünk, Isten tud szólni általunk.

Dátum: 
vasárnap, 2014, március 2