Szigorú korlátozás március 21-ig
A Magyar Pünkösdi Egyház elnöksége a Kormány intézkedéseit figyelembe véve a járványhelyzet alakulása kapcsán az alábbi határozatot hozta:
A járványhelyzet súlyosbodására való tekintettel kérjük a gyülekezeteket, hogy a következő három hétben, március 21-ig az istentiszteleteket digitális technológiák alkalmazásával, tehát a szolgálatok internetes közzétételével tartsák meg. A szolgálatok felvétele a gyülekezési korlátok (max. 10 fő, maszkviselés, távolságtartás, fertőtlenítési előírások) szigorú betartásával történjen, minden egyéb korlátozás tekintetében pedig a Kormány központi intézkedéseit tekintsék irányadónak.
Imádkozzunk a betegekért, az egészségügyben dolgozókért, és a döntéshozókért!
Az MPE Elnöksége
Az Agapé Pünkösdi Gyülekezet vezetősége az MPE elnökségi határozatotot figyelembe véve a következő döntéseket hozta:
A nagyteremben március 21-ig csak 10 személy lehet jelen egyszerre, akik egyben technikai és szolgáló személyzet is (alkalomvezető, igehirdető, úrvacsoravezető, imavezető, dicsőítő csoport, stb). Mindenki mást szeretettel kérünk, hogy otthonról kövesse alkalmainkat, amiről a gyülekezeti hírlevélből vagy a honlapunkról tájékozódhat.