Területi Közbenjáró Imanap az Agapéban
Az Országos Imacsoport Hálózat nevében Nyeste Ferenc szeretettel hívja a lelkipásztorokat és imacsoport vezetőket február 24-én a gyülekezetünkben tartandó Területi Közbenjáró Imanap alkalomra. Mint Nyeste testvérünk írja:
"Az Úr vezetése nyomán a városért és a térségért való közbenjáró imádságot fogjuk erősíteni egy-egy régióban. Ez az imádság előkészítést igényel, ezért a rendező gyülekezetek már 2 hónappal az alkalom előtt egy úgynevezett motivációs levelet kapnak. Stratégikus ima a városért, ez a rendező gyülekezet települése, lakóhelye. A közbenjárás súlyában és időtartamában is hangsúlyos. Itt célirányos imatémákkal megyünk az Úr elé, amelyet a helyi imacsoport vezető fog vezetni.
A „Területi” közbenjárás a környékből érkező gyülekezetekért történik (erre kevesebb idő lesz). Ezzel kapcsolatban az alábbi kérdésekre keressük a válaszokat: Mit tesz a helyi gyülekezet a településért, ahol él? Mit kellene tenniük a misszióért? Milyen kapcsolatok épültek a többi gyülekezettel a közös misszió érdekében? Hogyan lehetnének pozitív hatással a településükre? Kérjük az érkezőket, hogy e kérdések mentén fogalmazzák meg az imatémáikat.
A Területi Közbenjáró Imanap céljai: A felelős gondolkodás motiválása. Célirányos szolgálat fejlődése, illetve elindulása. Tudatos, stratégikus közbenjárás a településért, ahol élünk, szolgálunk. Közösség építése, erősítése az együtt imádkozás által. Közbenjáró imádság az adott térség gyülekezeteiért."
A tervezett program:
10.00 – 10.45 Dicséret és imádat
10.45 – 11.00 Csoportos imádság (ima egymásért)
11.00 – 11.30 Igei buzdítás Pintér Imre az MPE alelnöke
11.30 – 12.30 Stratégikus ima a városért
12.30 – 13.00 Közbenjárás a térség gyülekezeteiért
13.00 – Szeretetvendégség
Kategóriák: