NE FÉLJ! Imádkozzunk az egészségügyben dolgozókért!

Ma már nagyon kevesünknek van valós tapasztalata a háborús helyzetről, de a történelmi ismeretink, alapján, hallott, olvasott visszaemlékezésekből úgy tűnik, a világ, benne Magyarország mostani helyzete egyre inkább hasonlít ahhoz, amit háborús pszichózisnak hívnak. Már úgy is beszélünk: megszokott életünket „megtámadta” a koronavírus-járvány, ami ellen harcolunk, összefogunk az ellenség ellen, felvásárlási lázzal küszködünk, Budapesten katonák és páncélautók cirkálnak, lassan jön a kijárási tilalom és a statárium.
 
És persze van a frontvonal, aminek elsősorában ma erejüket megfeszítve az egészségügyi dolgozók teljesítenek szolgálatot. Orvosok, ápolónők, laborosok, betegápolók, asszisztensek, analitikusok, gondozók, mentőtisztek, egészségőrök, sterilezők, fertőtlenítők, ellenőrök, felügyelők, menedzserek és – sajnos – boncmesterek mind hadban állnak, hogy megvédjenek, meggyógyítsanak, ápoljanak minket. Fizetést kapnak, persze, de amit ezekben a kritikus hetekben teljesítenek, egészen biztos nincs arányban azzal az összeggel, ami hónap elején a bankszámlájukra érkezik. Munkakörülményeikről sokféle ellenőrizhetetlen hír, pletyka hír és álhír kering, csak ők tudják, mi az igazság. Csak ők, mert panaszkodni egyetlen egészségügyi dolgozót sem hallottam, láttam, olvastam azokon a csatornákon, amelyeket követek.
 
A gyülekezetünkben is vannak testvéreink, akik frontharcosok. Gondoljuk rájuk. És gondoljuk a többiekre is, azokra, akik éjt-nappallá téve helytállnak. Civil kezdeményezésre itt-ott esténként megtapsolják őket, a parlamentben is volt ellenzéki tisztelgő taps, ami az elismerést, a szolidaritást fejezi ki. De mi többet tudunk adni, túl az elismerő virtuális és tényleges hátba veregetéseken, mi imádkozni tudunk értük. Imádkozzunk értük, az egészségügyben dolgozókért! Kérjük az Urat, áldja meg őket erővel, kitartással, türelemmel! Nincsenek egyedül: velük az Isten és gondolunk rájuk mi is.
 
Az Agapé Pünkösdi Gyülekezet imakérései az egészségügyben dolgozókért (Fábián Péter összeállítása):
  • Adjunk hálát az egészségügyben dolgozókért, mindenkiért, akár a legmagasabb, akár a legkisebb beosztásban szolgálja a magyar egészségügyet! 
  • Áldja meg Isten őket, sokszorozza meg erejüket, kitartásukat, figyelmüket, türelmüket!
  • Imádkozzunk a járvány természetét és ellenszerét kutató csoportokért, hogy megtalálják a megoldást a kór legyőzésére, hogy kutatási eredményeiket minél szélesebb körben közre tudják adni a világjárvány megfékezése érdekében!
  • Imádkozzunk azokért, akik a frontvonalban kénytelenek napi munkájukat végezni, hogy Istenünk őrizze meg őket a fertőzéstől, ha ez nem elkerülhető, akkor adjon enyhe lefolyást és gyors felépülést azoknak, akik mégis megfertőződtek!
  • Imádkozzunk azért, hogy az egészségügyben dolgozók számára elegendő eszköz álljon rendelkezésükre a saját védelmük érdekében és a betegek ellátásra is, ne ezen múljon emberek élete!