6.1. A kiengesztelés

Hisszük, hogy az ember bűnös volta[i] miatt vált szükségessé a szent Isten kiengesztelése.[ii] Isten szent és igazsá­gos, nem hagyhatja a bűnt bünte­tés nélkül. A bűn ugyan jogosan váltja ki harag­ját,[iii] de Isten a szeretet és a kegyelem Istene is.[iv] Jézus Krisztus engesztelő áldozatában együtt működik igazsága és kegyelme, haragja és szeretete,[v] tehát Jézus Krisztusban megbékélt a világgal.[vi] Isten már a világ teremtése előtt gondoskodott engesztelő áldozatról.[vii] Erre szolgáltak az ószövetségi áldo­zatok, melyek a bűnt csak elfedezni tudták. A végső megoldást Jézus Krisztus hozta el, aki „tulajdon vérével ment be egyszer s minden­korra a szentélybe, és örök váltságot szerzett".[viii] Az ő szenvedése és halála a mi bűneink büntetése volt.[ix] A kien­gesz­telés tehát befejezett tény: a golgotai kereszten „elvégeztetett".[x]


[i] A ti bűneitek választottak el titeket Istenetektől, a ti vétkeitek miatt rejtette el orcáját előletek, és nem hallgatott meg. Hiszen kezetek vérrel van beszennyezve, ujjaitokhoz bűn tapad, ajkatok hazugságot szól, nyelvetek álnokságot suttog. Nincs, aki igaz vádat emelne, nincs, aki helyesen ítélkeznék. Haszontalanságban bíznak, és hiábavalóságot beszélnek, nyomorúságot fogannak, és bajt szülnek (Ézs 59,2-4).

Ha azt mondjuk, hogy nincsen bűnünk, önmagunkat csaljuk meg, és nincs meg bennünk az igazság (1Jn 1,8).

[ii] Mert én, az ÚR vagyok a ti Istenetek, mutassátok hát meg, hogy szentek vagytok! Legyetek szentek, mert én szent vagyok! Ne tegyétek magatokat tisztátalanná semmiféle csúszómászó állattal, amely a földön mászik (3Móz 11,44).

[iii] Aki hisz a Fiúban, annak örök élete van, aki pedig nem engedelmeskedik a Fiúnak, nem lát majd életet, hanem az Isten haragja marad rajta (Jn 3,36).

Isten ugyanis haragját nyilatkoztatja ki a mennyből az emberek minden hitetlensége és gonoszsága ellen, azok ellen, akik gonoszságukkal feltartóztatják az igazságot (Róm 1,18).

[iv] Kicsoda olyan Isten, mint te, aki megbocsátja a bűnt, és elengedi népe maradékának büntetését? Nem tartja meg haragját örökké, mert abban telik kedve, hogy kegyelmet ad (Mik 7,18).

[v] Láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét, telve kegyelemmel és igazsággal (Jn 1,14).

Mert a bűn zsoldja a halál, az Isten kegyelmi ajándéka pedig az örök élet Krisztus Jézusban, a mi Urunkban (Róm 6,23).

[vi] Mindez pedig Istentől van, aki megbékéltetett minket önmagával Krisztus által, és nekünk adta a békéltetés szolgálatát. Isten ugyanis Krisztusban megbékéltette a világot önmagával, úgyhogy nem tulajdonította nekik vétkeiket, és reánk bízta a békéltetés igéjét (2Kor 5,18-19).

[vii] Mert úgy tetszett neki, hogy megismertesse velünk az ő akaratának titkát, amelyet kijelentett őbenne az idők teljességének arról a rendjéről, hogy a Krisztusban egybefoglal mindeneket, azt is, ami a mennyben, és azt is, ami a földön van (Ef 1,9-10).

Azt, aki az Isten elhatározott döntése és terve szerint adatott oda, ti a pogányok keze által felszegeztétek és megöltétek (ApCs 2,23).

Mert az Isten őt rendelte engesztelő áldozatul azoknak, akik az ő vérében hisznek, hogy igazságát megmutassa. Isten ugyanis az előbb elkövetett bűnöket elnézte (Róm 3,25).

...akinek neve nincs beírva a megöletett Bárány életkönyvébe a világ kezdete óta (Jel 13,8b).

[viii] Nem is bakok és bikák vérével, hanem a tulajdon vérével ment be egyszer s mindenkorra a szentélybe, és örök váltságot szerzett (Zsid 9,12).

Éljetek szeretetben, ahogyan a Krisztus is szeretett minket, és önmagát adta értünk „áldozati ajándékul, az Istennek kedves illatként" (Ef 5,2).

Mert lehetetlen, hogy bikák és bakok vére bűnöket töröljön el (Zsid 10,4).

[ix] Pedig a mi vétkeink miatt kapott sebeket, bűneink miatt törték össze. Ő bűnhődött, hogy nekünk békességünk legyen, az ő sebei árán gyógyultunk meg (Ézs 53,5).

Bűneinket maga vitte fel testében a fára, hogy miután meghaltunk a bűnöknek, az igazságnak éljünk: az ő sebei által gyógyultatok meg (1Pt 2,24).

[x] Miután Jézus elfogadta az ecetet, ezt mondta: „Elvégeztetett!" (Jn 19,30)

A Krisztus vére, aki örökkévaló Lélek által önmagát áldozta fel ártatlanul az Istennek, mennyivel inkább megtisztítja lelkiismeretünket a holt cselekedetektől, hogy szolgáljunk az élő Istennek (Zsid 9,14).